Fotók hét fátyol mögül – Keleti Éva kiállítása (balatonfured.hu)

Ikonikus felvételek, jelenléttel megtöltött színész portrék. Tekintetek és ismerős arcok, úgy, ahogy eddig nem láttuk őket. Kor és színháztörténelem Keleti Éva fotográfiáin. A Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész fotográfus a balatonfüredi Vaszary Galériában állítja ki április 22-től a hazai színészekről készített protréfotóit.

 

Latinovits és Ruttkai szomorúsága, Mácsai Pál pályakezdőként, a ma már csak jobbára a bulvárban szereplő ígéretes színész mosolya, a titokzatos Psota Irén, Garas Dezső pillantása, a kocsiban görnyedő Gobbi Hilda, számos nagy színész, akik már nincsenek közöttünk és jónéhányan, akik ma is színpadon állnak. Mintegy nyolcvan kép.

A kiállításon szereplő fotók egy része 1976-1989 között készült, amikor Keleti Éva képszerkesztő volt a meghatározó kulturális lapnál, az Új Tükörnél, másik részük a kilencvenes évekből származik.

– Nem is igazi portrék ezek a felvételek, hanem inkább életfotónak nevezném őket. Minden megörökített művésszel személyes kapcsolatom volt, nemcsak a fényképezőgépemmel voltam rájuk kíváncsi. Beszélgettem velük, láttam az előadásaikat, voltak közös történeteink, ez látszódik a képeken. Ezért olyan beszédes fotók. Jellemábrázolásokra törekedtem, de nem leleplezni akartam. Minden esetben a művésszel egyeztettem a fotókat, előfordult, hogy győzködtük egymást, de olyan felvételt nem publikáltam, ami az alanya ellenére volt – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Keleti Éva.

A fotográfus hosszú idő után, családi okok miatt kezdett el újra fényképezni, okostelefonjával készített a korábbi munkáitól merőben eltérő felvételeket. Most úgy döntött, felkeresi azokat a művészeket, akik korábban a kamerája elé álltak és újra lefényképezi őket, mint mondja: megnézi, mit művelt az idő.

– Hét fátyol van a művészeken, arra törekedtem, hogy képeimmel ebből minél több fátylat le tudjak hántani róluk. Mindenkinek van egy külső képe, amit a világnak megmutat magáról, aztán van egy intim képe, amit csak a szerettei ismernek, és vannak olyan rétegeink, amiket aztán nem szeretnénk senki előtt megmutatni. Én igyekeztem minél jobban belelátni a hét fátyol mögé. Van olyan portré a kiállításon, ahol ez egyáltalán nem sikerült, a kép maga mégis jó, de a legtöbb esetben talán sikerült megmutatni valami olyan tartalmat, ami rávilágít a fénykép alanyának valódi jellemére – mondta Keleti Éva, aki több mint háromezer fényképből válogatta ki azt a 85 darab felvételt, amelyből 85. születésnapján a Magyar Nemzeti Múzeumban Kontakt címmel kiállítás nyílt. Ennek a tárlatnak az anyaga lesz látható a Vaszary Galériában.

– Nagyon megszenvedtem a fényképek közötti szelektálást. 120 fotót válogattam ki, ott megállt a tudomány, onnan már egy kurátor szűkítette az anyagot, én magam képtelen voltam rá – tette hozzá a fotográfus.

Keleti Éva kiállításának megnyitója április 22-én, szombaton 11 órakor lesz a Vaszary Galériában.

Keleti Éva szakmai életútja három nagy részre tagolható: az első harmadban a Magyar Távirati Iroda fotográfusaként dolgozott, majd 1976-tól képszerkesztő, szerkesztő és fotográfus az Új Tükörnél, később a Színházi Életnél. Megszűnésük után képügynökség vezető. Mindeközben fokozatosan vált a magyar fotográfiai közélet meghatározó alakjává. Munkássága elsősorban a magyar kulturális élethez, kiemelten a magyar színházi fényképezéshez köthető. 
A magyar vizuális kultúra egyik meghatározó szereplőjeként elsősorban a hazai színházi élet kulisszák mögötti világának dokumentarista stílusú, valósághű megörökítéséért, példaértékű szakmai alázattal végzett művészi munkája elismeréseként idén Kossuth-díjat kapott.