Forraltbor-különlegességek versenyeztek Badacsonytördemicen (veol.hu)

A badacsonytördemici faluház udvara idén is megtelt a hagyományos forraltbor-főző versenyre érkező lelkes csapatokkal. Idén 23 baráti kör, egyesület, munkahelyi csoport nevezett a vidám megmérettetésre.

A megnyitóünnepségen Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő elmondta, hogy az elmúlt időszakban sokan és sokat dolgoztak azon, hogy a Balaton-felvidék ne csak nyáron, hanem lehetőleg egész évben legyen a turisták célpontja – tudósít a veol.hu.  Hangsúlyozta, hogy messze nem mondhatjuk még, hogy a téli szezonban is annyian vannak, mint nyáron, de az ilyen és ehhez hasonló programok segítenek elérni ezt a célt. – A nyári szezonban már nem várható, hogy több turista érkezzen, de a programok színvonalán még lehet javítani – mondta.

Horváth Zoltán polgármester arra emlékezett, hogy az első években csak néhány csapat vett részt a versenyen, aztán egyre többen érkeztek. Répás József, Kiskunlacháza polgármestere vallotta, hogy a bort nyersen jobban szereti, mint főzve, Szakács Péter atya pedig megáldotta a rendezvényt. A zsűriben Tatay Ágota, Répás József, Vastag Gábor keramikus és Gellei Imre labdarúgó, edző bírált.

A versenyen indult Nemesgulács képviselő-testülete, barátaival főzött Pápai Jani és a Megborultak csapata. Versengett a Bólya bor, a Csókosok, a programot mindig támogató karcagi Konok kunok csapata. Főzött a helyi önkormányzat Retye-rutya vállalati dolgozóinak köre és a Badacsonytördemic Községért Alapítvány. A helyi ifjúsági és sportegyesület badacsonyi fehérbort főzött narancshéjjal pirított cukorral. A Somogysámsoni polgárőrök első ízben vettek részt a versenyen, a kunbaracsiak fehér- és vörösborból is főztek. A kőszegiek hazai bort hoztak Badacsonyba, a somlóvásárhelyiek juhfarkkal érkeztek. A Jövőnkért Egyesület tagjai a nagymama receptjét vették elő, aztán narancshéjjal ízesítettek.

Vaddisznópörköltet is főztek a Cserszegtomaji Muslincák, akik természetesen cserszegi fűszeresből készítették a forralt bort. Klasszikus módon ízesítettek, esküdve arra, hogy a siker titka a jó alapanyag. Egyikük saját borát hozták, amely érdekében a csapat egész évben önzetlenül, legfeljebb pár pohár borért kapál lelkesen, amikor kell. A badacsonyi Franz Posch puncsot készített vörösborral, aszalt áfonyával, mazsolával, rummal, citrommal, mézzel és klasszikus fűszerekkel.

A táncos lábú gyerekeknek teát is főztek a Tördemic Néptánc Egyesület tagjai, ők Szent György-hegyi olaszrizlingből főztek hagyományos fűszerekkel, a táncosok pedig műsorukkal színesítették a programot. Az Ökoturisztikai Látogatóközpont tagjai alma- és narancskarikákat, aszalt szilvát, citromot tettek a korkováni rozéba. Az Olsen Banda a Budafoki fiúkkal együtt boldogult vegyes fehérborral, gyömbérrel. Benignáék első ízben versengtek, a helyi fiatalok triója a száraz olaszrizlingre voksolt, amely a falubeli dűlőből származott.

A Vépi Baráti Kör kardamommal fűszerezett, a mesztegnyői önkormányzat csapata ezúttal sem hagyta otthon az almás rétest. Cabernet sauvignon és franc került a bográcsukba, aszalt szilvával és áfonyával, rozmaringágakkal a klasszikus fűszerek mellett. A várpalotai Badacsonyi dűlőről saját vörösboraikat hozták az ottani gazdák, ahogy évek óta rendszeresen – olvasható a veol.hu összefoglalójában.