A keszthelyi Értelmi Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány támogatása volt a célja az idei Pelso Jótékonysági estnek. A rendezvényt a Helikon Kastélymúzeumban tartották meg, ahol megható műsort adtak elő azok a diákok, akiknek a segítséget szánták a bál bevételével.
A Pelso Társaság és a Helikon Kastélymúzeum közös rendezvényén a vacsorát követő kötetlen beszélgetések témája az volt, hogy hogyan tudják támogatni többször, több alkalommal is rászoruló gyermekeket, embereket.
A Festeticsek nyolc generáción keresztül folyamatosan támogattak különböző nemes célokat. A Helikon Kastélymúzeum vezetése fontosnak tartotta, hogy teret adjanak a térségben jómódban élőknek, hogy Zöldmező Utcai Iskola fogyatékkal élő diákjait segíteni tudják – mondta el Pálinkás Róbert az intézmény igazgatója.
“Én azt gondolom, hogy az idei cél az nagyon nemes. Fogyatékos gyermekek alapítványát támogatjuk. Én bízom benne, hogy az elkövetkezendő időszakban is lesz megfelelő számú érdeklődés arra, hogy valóban jó célokat tudjanak támogatni az itt élő emberek.”
A szervezők elégedettek voltak azzal, hogy az asztaloknál minden szék gazdára talált és sokan tartják fontosnak, hogy adományozzanak.
“Összejött nyolcvan ember, aki adakozik, összejött nyolcvan ember, aki jólérzi magát, összejött nyolcvan ember, aki azt mondja, hogy az értelmi fogyatékos gyermekek alapítványnak ad egy kis ajándékot mellette, azt mondom, hogy egy csodálatos este ez.”
-fogalmazott Horváth Imre a Pelso társaság elnöke.
Keszthely polgármestere az önkormányzatot képviselte és támogatta a rendezvényt, de feleségével együtt, mint magánszemélyek is fontosnak tartják, hogy rendszeresen segítsék a rászorulókat.
“Azért is támogatjuk mi is még egy kicsit mint önkormányzat is, meg mint magánszemélyek is ezt a rendezvényt, mert keszthelyi célokra fordítják, az értelmi fogyatékos gyermekek, a Zöldmező Utcai értelmi fogyatékos gyermekekhez fog eljutni az a pénz, ami itt bejön még a támogatásokból, és ez egy szép cél. Azt lehet mondani, hogy egy jótékonysági bálnák azért helye van, mert úgy egyébként nem olyan időket élünk, amikor mindenki a bálra gyűjtene.”
-mondta Manninger Jenő.
Az est folyamán a Keszthelyi Vajda János Gimnázium tanulói színvonalas műsorral lepték meg a bál résztvevőit.