Fiatalok bevonásával újítják meg a veszprémi ifjúsági koncepciót (vehir.hu)

A város 52 578 euró vissza nem térítendő támogatáshoz jutott európai uniós forrásból – az összeget a közelmúltban indult, ReYouth című projektre fordítják, amelyben összekötik a fiatalokat a döntéshozókkal és bevonják őket az önkormányzat ifjúsági koncepciójának megújításába.

 

A koncepció megújítása egy kérdőíves kutatással kezdődött, majd a felmérés eredményeire építve kedden egy az Expresszóban megrendezett találkozón indították el a közös gondolkodást a fiatalokkal – írja a vehir.hu.

A programot teljes mértékben fiatalok valósították meg a Lélektér Alapítvány közreműködésével, melynek része volt a Re-Youth projekt bemutatása és az Erasmus+ adta lehetőségek ismertetése. Emellett world café módszerrel dolgoztak fel témaköröket, biztosítva ezzel a kötetlen beszélgetést a döntéshozók és a résztvevők között. A world café programelem keretében öt asztal mellett foglaltak helyet a megjelentek, minden asztalnál részt vett egy az ifjúságügy területén munkálkodó szakember és a projektirányító csapat részéről két fiatal. Az irányított beszélgetés az alábbi témákat járta körül: szabadidő, életmód, közösségi terek és szolgáltatások, környezetvédelem és jövőkép.

Az esemény célja az volt, hogy fiatalokat toborozzon az elkövetkezendő hónapokban megvalósuló, a koncepció megújítását szolgáló workshopokra, és aktív párbeszéd alakuljon ki az ifjúság és a városvezetés között.