250 résztvevőt várnak Alsópáhokra vasárnap az Aranykorúak Társaságának szüreti fesztiváljára. A program felvonulással kezdődik délután két órakor a Sportcentrumtól a Fő utcán át a Morzsa ABC-ig és vissza. A falujárás után a Sportcentrumban folytatódik majd a rendezvény a résztvevő csapatok szüreti műsorával.
Ismét szüretelőkkel telnek meg Alsópáhok utcái. Az Aranykorúak Társasága harmadik alkalommal rendezi meg szüreti mulatságát vasárnap. A környék nyugdíjas egyesületei traktorokkal és szekerekkel járják majd a falut, és négy helyszínen is szórakoztatják majd az érdeklődőket. A szervező Aranykorúak Keszthelyi Járási Társasága és Alsópáhok önkormányzata körülbelül 250 résztvevőt vár a hétvégi programra.
„A mostani jelentkezés alapján 16 csapat jön 14 településről. Itt külön kiemelném, hogy már a tavalyi évben is a generációk találkozásának is próbáltunk lehetőséget adni. Itt az általános iskola, az alsópáhoki általános iskola 23 tanulója a tervek szerint részt fog venni a mi felvonulásunkon. A tavaly is ott voltak, nagyon jó hangulatot hoztak, hiszen az idősek, a nagyszülők mellé a fiatalok, a diákok is megjelentek.” – mondta a Keszthelyi TV-nek nyilatkozva Kapcsándy Mária, az Aranykorúak Keszthelyi Járási Társaságának vezetője.
A program egyik fő célja, hogy megmozgassa az idősebb generációt, és aktív kikapcsolódási lehetőséget biztosítson a számukra – hangsúlyozta Kapcsándy Mária. A felvonulás után, délután fél négytől a Sportcentrumba várják a szervezők az érdeklődőket, ahol a résztvevő csapatok szüreti műsorral szórakoztatják a közönséget.