Fémszívbe gyűjtik a műanyagot Balatonbogláron (sonline.hu)

Lubics László alpolgármester kezdeményezésére egy fémből készült piros szívben gyűjthetik majd a műanyag kupakot a balatonbogláriak az elkövetkező időszakban. A tervek szerint karácsonyra már használatba vehetik azok, akik a kupakokat ilyen módon gyűjtve járulnának hozzá a környezetvédelemhez.

Ahhoz képest, hogy mennyi környezeti szennyezést okoznak a műanyagok, a kupakok gyűjtése csak a jéghegy csúcsa – mondta el a sonline.hu-nak a balatonboglári alpolgármester. Lubics László kifejtette: de mégis talán egy jó lehetőség arra, hogy ráirányítsák a figyelmet a hulladék megfelelő módon történő gyűjtésére.

A kupakokat műanyag-feldolgozó üzemek veszik majd át, az abból befolyó összeget pedig jótékonysági célra szeretnék felhasználni. Azt persze még nem tudják pontosan, hogy mire fordíthatják a pénzt, hiszen az attól is függ, hogy majd milyen gyakran telik meg a szív, illetve mekkora lesz az abból befolyó összeg.

A szív alakú gyűjtőt egy balatonboglári vállalkozás készítette el – tette hozzá az alpolgármester.