Felpörög az óriáskerék és azzal együtt Keszthely (zaol.hu)

Az ország egyik legnagyobb óriáskerekét az elmúlt napokban felállították a keszthelyi Balaton-parton, és ha az időjárás engedi, akkor május 1-jétől az egész szezonban szórakozási lehetőséget kínál majd. A város ezen túlmenően is attrakciókkal, újdonságokkal készül a nyárra, a terveket akkor élesítik, ha azt a járványhelyzet és az aktuális szabályozás lehetővé teszi – írja a zaol.hu.

– Az előkészületeket már hónapokkal ezelőtt megkezdtük, megalakult például a Kulturális Kerekasztal, amely a város intézményei, civil szervezetei és vállalkozói között teremtette meg a közös gondolkodás, tervezés kereteit, ami már régi igény volt – fogalmazott Nagy Bálint polgármester. – Az itt folyó munka megalapozza azon törekvéseinket, hogy a rendezvényszervezők stratégia mentén, összehangoltan dolgozzanak. A jövőben együttműködésben szeretnénk tovább erősíteni a Festetics-örökségre alapozott kulturális kínálatot, amely a város turizmusának fontos pillére.

Szimbolikus, hogy május 1-jén, a hagyományos turisztikai évadnyitó, vagyis a Balaton – ezúttal szűk körű – megkoszorúzása előtt Nagy Bálint a kórházhoz megy, és megköszöni az egészségügyi dolgozók áldozatát, helytállását, jelezve, hogy nélkülük nem lehetne nyitás és szezon sem. A helyszínen Keller András Kossuth-díjas hegedűművész, a Concerto Budapest művészeti vezetője játszik, ami már előrevetíti a nyár egyik vonzó kulturális csemegéjét, hiszen a zenekar több helyszínen – például templomokban – lép majd fel a városban a következő hónapokban.

– Ezzel is kifejezzük, hogy az egészségügyi biztonságot figyelembe véve készülünk a szezonra, amelynek kínálatában kiemelt szerep jut a kultúrának, ezen belül is hangsúlyosan a komolyzenének és a szakralitásnak – szögezte le a polgármester. – A Festetics-örökséghez méltó regionális kulturális és turisztikai központtá szeretnénk Keszthelyt fejleszteni, természetesen együttműködve a Helikon Kastélymúzeummal és más partnerekkel, így a Concerto Budapesttel és a Lámpás ’92 Alapítvánnyal is. Amennyiben az aktuális helyzet lehetővé teszi, megtartjuk valamennyi megszokott fesztiválunkat, és a Keszthelyen működő egyházakkal karöltve Nyitott templomok sorozatot is tervezünk.

És bár terveznek nagy­programokat, például a Vivié­rán, amelynek üzemeltetőjével szin­tén együttműködik a város, ám nagyon sok kisebb rendezvényt is, nem utolsósorban a járványbiztonságért. Ilyen lesz már a gyermeknap is: a korábbi központi, Balaton-parti programsor helyett a város közelmúltban megújult játszótereire várják a családokat.