Tavaly nyáron a zamárdi Balaton Soundon egy fiatal nyakáról letépte az értékes nyakláncát három külföldi, akik igen hamar rendőrkézre kerültek. A Kaposvári Törvényszék tájékoztatása szerint a Siófoki Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott, nem jogerős határozatában lopás bűntette miatt az elsőrendű vádlottat, egy marokkói állampolgárt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, az olasz állampolgárságú másod- és harmadrendű vádlottakat 1 év 2 hónapi börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztések végrehajtását mindhárom vádlott esetében 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
A tényállás lényege szerint az elsőrendű vádlott 2018. július 4-én egy Balaton-parti fesztiválon a sértett nyakában lévő közel 400.000,- Ft értékű aranyláncot leszakította, és azzal a helyszínről elfutott, míg a másod- és harmadrendű vádlottak részben figyeléssel, részben azzal segítették a cselekményét, hogy a rablást elkövető vádlottat üldözni igyekvő emberek elé álltak. A vádlottakat a biztonsági személyzet a helyszínen szórakozók segítségével a fesztivál területén elfogta és visszatartotta, majd a rendőrségnek átadta – áll a Kaposvári Törvényszék sajtóosztályának 2019. január 17-i közleményében.