Felértékelődhet a sportturizmus a Balatonnál (ProfitLine.hu)

A kávézók, éttermek teraszainak megnyitása után, a golfpályák és a vitorlás kikötők forgalma is gyorsan növekszik. Sőt, a sportruházatokat forgalmazó cégek is azt gondolják, hogy napokon belül ismét fellendül a Balaton turizmusa! A megkérdezettek mind azt állítják, hogy a vírushelyzet egyik „nyertese” a sportturizmus lehet. Ennek oka, hogy a magyarok jobban oda fognak figyelni egészségi állapotukra.

Király Zsolt, Magyarország egyik legismertebb vitorlázója, a Raffica kormányosa szerint a vírushelyzet normalizálódása közeledtével újabb lendületet kaphat a sportturizmus – írja a profitline.hu.  Ennek egyik oka, hogy a kijárási korlátozások rávilágítottak arra, hogy milyen fontos szerepe van egészségünk megőrzésében a sportnak. Ebben a pár hétben még olyanok is elkezdtek azon gondolkodni, hogy mozogniuk kellene, akik eddig teljesen inaktív életet éltek. Szerinte a versenyzők és a túravitorlások mellett, a céges csapatépítő tréningek is hamarosan megjelenhetnek a Balatonon. Mint mondta, egyre több cég áll sorba ilyen tréningre. A szervezők pedig csak arra várnak, hogy a korlátozásokat feloldják. Ugyanakkor a sport iránti érdeklődés növekedése a szponzorációban is hatalmas változást fog hozni. A turisztikai és a sportszolgáltatóknak erre is fel kell készülniük.

A hajózás iránti kereslet növekedéséről számolt be Tóth Balázs, a balatonlellei BL Yachtclub vezetője is, a Balatoni Kör tagja. Mint mondta: “A hajótulajdonosok a korlátozások alatt is szívesen jöttek a Balatonra, de a bérelhető hajók iránt most hirtelen megnőtt az érdeklődés. „Azt gondolom, mivel ez egy kimondottan biztonságos időtöltés vírus szempontból, így mindenképpen növekedésre kell számítanunk a jövőben” – fogalmazott a szakember.

A vírushelyzet után az elsők között kezdődött meg újra az élet a magyar golfpályákon. Ez a fajta sport már csak azért is népszerű lehet majd a jövőben a szabadba vágyók között, mert egy 160 hektáros területen teljesen természetes, hogy tartani tudják egymástól a másfél méteres távolságot – mondta Csándli Balázs, a Zala Spring Golf Resort igazgatója. Az ország egyetlen nemzetközi szintű golfpályáján található szállodában már a hétvégén is voltak vendégek. Az igazgató szerint a szabadban végezhető sporttevékenységek felértékelődnek idén nyáron, így biztosak lehetünk abban, hogy a vitorlázáshoz hasonló fellendülés várható a balatoni golfturizmus területén is – fogalmazott.

A sport iránti érdeklődés növekedését jelzi, hogy a Dockyard Islands – Helly Hansen – üzlete is kinyitott a hétvégén Balatonfüreden.. A vitorlás és túraruházatot is értékesítő üzlet képviselője elmondta, hogy komoly vásárlási attitűd-váltásra számítanak a közeljövőben.  „Budapestet és környékét egyelőre csak alapos indokkal lehet elhagyni, és akik az ingatlanjaikba jönnek még várhatóan nem a vásárlással, korzózással töltik az idejüket,  így ebből az irányból még nem számítunk jelentős forgalomra . Ugyanakkor máshonnan már érkeznek látogatók a partra. Sokan közülük vásárolni is szeretnének, ezért is nyitottuk meg boltunkat Balatonfüreden – mondta Fülöp Miklós, az országban 14 bolttal rendelkező Dockyard Islands hálózat kiskereskedelmi vezetője.

Éskovács Péter kommunikációs tanácsadó pedig arról beszélt, hogy a sportturizmusban még valóban sok tartalék rejlik Magyarországon. Az Európai Unióban mi vagyunk a harmadik legkevésbé sportos nemzet. Ciprus és Horvátország után nálunk foglalkoznak a legkevesebben a rendszeres testmozgással. Legalábbis ezt mutatja az Eurostat korábbi kutatása. Mindez változhat a járvány után, elképzelhető, hogy többen fognak sportolni. Erre most fel kell készülniük a turisztikai és sporttal kapcsolatos szolgáltatóknak is. Főként a családi programok újragondolásában lát lehetőséget a turisztikai szakember.

Ezért is hozták létre korábban Füred Kapitányt, a balatoni mesehőst. Ő túrákon, hajós kirándulásokon és sportrendezvényeken is arra buzdít minden gyereket és szülőt, hogy ne csak strandon fekve, zsíros lángossal a kezükben töltsék szabadidejüket. Arra is szeretnék rávenni a családokat, hogy aktívan, sok mozgással egybekötve fedezzék fel a Balaton rejtett kincseit. A mesehős kincsvadászatain évente közel tízezer fővel találkozott eddig. De miután tömegrendezvények idén nyáron nem igazán lesznek, a szervezőknek azt kell átgondolniuk, hogyan lehet 2-4 fős családi csoportoknak kincsvadászatokat szervezni. Éskovács Péter szerint mindez nem lehetetlen, jelenleg tárgyalnak a Balatoni Hajózási Zrt. -vel, a Balatoni Kör és a Balatoni Turisztikai Szövetség éttermeivel, szállodáival, szobakiadóival arról, hogyan lehetne megoldani ezt a feladatot – írja a profitline.hu.