Felavatták az orvosi szolgálati házat Vonyarcvashegyen (tvkeszthely.hu)

„Vonyarcvashegy Nagyközség eddigi legnagyobb támogatási összegű sikeres pályázatának eredményét avatjuk ma”- hangzott el az orvosi szolgálati ház avatóján az üdülőtelepülésen. A 256 milliós beruházást 100%-ban a Magyar Falu Program támogatta – írja a tvkeszthely.hu.

 

Vonyarcvashegy Nagyközség Önkormányzata 2019. júniusában nyújtott be támogatási kérelmet a Miniszterelnökség által meghirdetett –  5.000 fő alatti lakosságszámú településeknek kiírt – Magyar Falu Program Orvosi szolgálati lakás alprogramjára, egy 4 szobás szolgálati ház építésére-adott tájékoztatást Pali Róbert Vonyarcvashegy polgármestere a házavatón. A nyertes pályázat közbeszerzését követően a közel 200 nm-es ingatlan 15 hónap alatt épült fel, a Balatongyörök, Gyenesdiás és Vonyarcvashegy házi gyermekorvosi alapellátását végző orvosának. Nagy Bálint országgyűlési képviselőjelölt kiemelte az összefogás jelentőségét, a térség nagyütemű fejlődését.

„Valóban olyan fejlesztések valósultak meg, amire az adott településen élőknek nagy szükségük volt. Gondolok itt közösségi tér megújításokra, eszközbeszerzésekre és ennek egy része, hogy orvosi lakások is megépítésre, felújításra kerültek. S Vonyarcvashegyen ez egy nagyon nagy pillanat,mert úgy gondolom, hogy nagyon jó helyen egy gyönyörű ház készült el ahova vonyarcvashegyi orvos egész családjával be tud költözni.”- mondta Nagy Bálint.

Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy a Zala 2.számú választókerülete a településszerkezetet  tekintve, a Magyar Falu Program pályázható keretének a felét elhozta.

A megújuló energiaforrásokkal felszerelt, minden igényt kielégítő családi házba a közel ezer kisgyermeket ellátó, Dr. Tótok Mária és családja, a közeljövőben költözik be.

„2022 április 1-jén fogom megkezdeni a praxist. Akkor veszem át. Onnantól én leszek a három településnek a gyermek háziorvosa. Mi 9 éve telepedtünk le itt a környéken, azóta én a Keszthelyi Kórházban tevékenykedtem, mint gyermekgyógyász szakorvosként és a család és egyéb dolgok miatt úgy döntöttünk, hogy itt folytatom. Óriási ajándék számunkra az, hogy itt kaptuk ezt a gyönyörű szolgálati házat, amit igénybe is kívánunk venni amint berendezzük. „- mondta Dr. Tótok Mária.

A szolgálati ház 256 millióból épült meg, 100%-os, vissza nem térítendő támogatással. A 3000 nm-es telken álló ingatlan nem csak esztétikus és modern, hanem gyönyörű környezetben is helyezkedik el. Vonyarcvashegy az elkészült lakóépületet indítja az „Év Háza” pályázaton.