Ezúttal nem sikerült a privát Balaton-kerülés (veol.hu)

Több mint 160 kilométer megtétele után, sérülés miatt kénytelen volt feladni a versenyt Horváth Péter, a Privát Ultrabalaton legutóbbi próbálkozója.

Az egyéni Balaton-kerülő futást Balatonfüred és Balatonfüred között lehet teljesíteni, a táv 221 kilométer – írja a veol.hu.  A megmérettetés tavaly tavasszal kezdődött, abból a célból hívták életre, hogy az Ultrabalaton elhalasztása ellenére az ultrafutóknak legyen lehetőségük kipróbálni tudásukat és felkészültségüket.

A koronavírus-járvány 2020-ban alaposan átírta a futóversenyek naptárát, és egyelőre idén is bizonytalan több tömeges rendezvény megtartása. A Privát Ultrabalatont tavaly heten, ebben az esztendőben pedig eddig ketten teljesítették. A következő próbálkozó Bódi István lesz február 27-én.