Ez a hajótípus uralta évszázadokig a Balatont (Welovebalaton)

A 19. század közepéig az egyetlen fatörzsből kivágott bödönhajó volt a balatoni halászok vízi járműve. Készítéséhez évszázados tölgyekre és tapasztalt mesteremberekre volt szükség, akik közül a legtöbben a Kis-Balaton mellett, Vörsön dolgoztak.

A bödönhajó 1862-ig kizárólagos vízi járműve volt a balatoni halászoknak. A leletként őrzött balatoni bödönhajók hossza általában 320-575 cm között volt, de a 16–17. században 12 métert meghaladó hosszúságú és kb. 1,5 m magas hajók is léteztek. Ezekkel katonai csapatokat is szállítottak – írja a welovebalaton.hu.

A bödönhajó-készítés központja a Balatonszentgyörgy közelében található kis falu, Vörs volt a 19. században. A környékbeli erdőkben „csónaknak termett”, évszázados tölgyek nőttek, és csak ebben a régióban volt elég megfelelő faanyag ehhez. (Később Kilitiben is készítettek kisebb, egy-két személyes hajókat).

A bödönhajót a vörsiek „tölfacsónaknak” hívták. Miután kivágták a tölgyfát és megfosztották az ágaitól, kialakították a hajó külső formáját. Egy szalu nevű szerszámmal először durván kivésték és kifaragták a hajó belsejét, aztán a csónakot az oldalára fordították. A bödönhajó készítője a csónak mögé állt, úgy, hogy a csónak belsejét nem látta, és így készítette el a tagyot, vagyis a csónak belsejében levő erősítő keresztfalat, amely a csónak erősségét adta, és egyben ülőhelyül is szolgált. Ennek az elkészítése igazi mestermunka volt, mert a mester nem „szemre” dolgozott.

Ezt követően újból elővették a szalut, és befejezték vele a bödönhajó belsejének kialakítását. Majd nádat raktak a csónakba, és meggyújtották: a füst jelezte, hogy a hajó szellőzik-e valahol, van-e rajta repedés, hasadás. Ha volt, beöntötték ezeket szurokkal és gyantával, és ha ez nem bizonyult elegendőnek, fafoltot véstek bele. A nád tüze a csónak belsejét is megszárította. A csónakot a nád lángján kívülről is megpörkölték, előbb az egyik, majd a másik oldalról. Végül marhatrágyás vízzel kívül bekenték, hogy bírja az időjárás viszontagságait és ne repedezzen. Ezzel a bödönhajó kész is volt, mehetett a vízre.

A történelemkönyvek szerint Szabó János készítette az utolsó bödönhajókat Vörsön, 1897-ben, keszthelyi halászok számára. A bödönhajók használata valójában már évtizedekkel korábban, a 19. század második közepén visszaszorult, ennek pedig több oka is volt.

Egyrészt megfogyatkozott a Balaton mellékén a hajókészítésre alkalmas fa. Másrészt a halászok által használt öregháló nem vagy csak nagy gonddal fért be a bödönhajóba, így idővel egy másik technológia, a komáromi deszka- vagy lentahajó sokkal kedveltebbé vált. A tihanyi halászok szerint „mire a bödönhajó a halhoz ért, a lentahajó már meg is kerítette azt”.

Balatoni bödönhajókkal ma már csak múzeumokban találkozunk. A Balatoni Múzeum „Balatoni halászat” című kiállításán egy közel 5 m-es hajó látható, és a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban is kiállítottak egy Vörsön készült, lecsonkított hajót.