Jól fogytak a „Korda85” sálak, volt, aki repteres pólóban érkezett, más „Imádlak Gyuri bácsi, Klárika” feliratú transzparensével nyomult az első sorok egyikébe; kell-e mondani, megtelt a siófoki Plázs fehér homokja Korda György és Balázs Klári péntek esti koncertjére – írja a Siófoki Hírek, amelynek exkluzív interjút adtak Kordáék, akiknek igen kedves Siófok, hiszen 44 évvel ezelőtt itt jöttek össze..
A fehér homokon táncoló-éneklő publikum nem is gondolná, mekkora stáb (Korda Crew) dolgozik azon a háttérben, a színpadon és az öltözőknél, hogy minden klappoljon; a színpadra lépés előtt néhány perccel összeállt a csapat kört alkotva, megfogták egymás kezét és csatakiáltásuk mi lehetett volna más, mint a pókerből az All-in, vagyis mindent be!… És valóban, mindenki mindent beleadott, ami, ahogy már jeleztük, járt is a közönségnek Krisz Rudi és más „bemelegítők” után.
(Fotó: Siófoki Hírek, további képek a lap Facebok-oldalán)
A legendás balatoni turnékról, arról, hogy Siófokon jöttek össze és a Korda hófehér Mercijéről lelopott dísztárcsáról
Nyugatnémet turista lopta le Korda György hófehér Mercijéről a dísztárcsákat Siófokon, valamikor a 60-as évek végén. Erről és a legendás Halló, itt Balaton turnéról is sztorizott a Siófoki Híreknek a művész házaspár, siófoki koncertjük előtt.
„Siófok számunkra több okból is kiemelten fontos koncerthelyszín volt és az a mai napig – bocsátotta előre Korda György. – A 70-es években kezdődött Halló, itt Balaton koncertturné központi helyszíne volt a siófoki szabadtéri színpad (apropó, megvan még?), az az előadás mindig kihívás volt. A többit is szerettük, a földvárit, a lellei is nagy színpad volt, de Siófok volt mindig a balatoni turné közepe, ez volt a legnagyobb színpad, itt volt a legnagyobb közönség. Siófokon laktunk, volt, aki a Batthyány utcai művészszállón, én Széplakon. Előadások után a siófoki belváros egy éjszakai szórakozóhelyén jöttünk össze; nem csak mi turnéztuk körbe a Balatont, a fél művészvilág itt volt lent. Fiatalok voltunk, nagy nyári élmények emléke köt ide bennünket, ugye, Klárika? De erről majd Klárika, ezt csak ő mesélheti el…”
„Persze, hiszen itt jöttünk össze – árulta el Balázs Klári. – Vokálos társnőmmel többször énekeltünk már Gyurival, de korábban nem mutattunk különösebb érdeklődést egymás iránt. Aztán az 1980-as balatoni turnén, ami már Halló, itt Korda György elnevezéssel futott (és fellépett az Expressz együttes, Latabár Kálmán, Kibédi Ervin, Aradszky László) már két duettet is énekeltünk, ekkor alakult ki a szerelem közöttünk. És tart azóta is, 44 éve. ”
„Én Széplakon laktam, naponta 6 kilométert futottam oda és vissza edzés gyanánt Klárikához”.
„Futott utánam, és azóta is….”
„Hát ezért is meghatározó élmény nekünk Siófok, a Balaton – összegzett Korda György. – Őrületes tömegek voltak az előadásokon, de elmondhatjuk, hogy ez a mai napig tart. A közönség kényeztet bennünket.”
S hogy mi a különbség az akkori és a mai közönség között? Azt felelték, akkor „ültetett” publikum volt, ma nagyon sok fellépésen buliznak, táncolnak, velük énekelnek, így aztán a műsort, a repertoárt is ennek megfelelően kell összeállítani. Éppen ettől különleges koncerthelyszín a siófoki Plázs is, itt andalító számot nemigen lehet játszani, egy kivétel azért van, a Keresztapa film betétdala. „A Gyöngéden ölelj át-ot ötven éve mindig eléneklem, ez egyszerre gyönyörű és nehéz dal, el kell tudni énekelni és egy előadó azért néha igényli, hogy kiderüljön, mit is tud” – így Gyuri bácsi, hozzátéve: a Reptér az más, az most az első számú slágerük (nem gondolták volna néhány évtizede, akkoriban egy volt a több tucat dalukból), és nagyon élvezi, hogy már soha sem egyedül énekli, hanem együtt a közönséggel, sőt, gyakran úgy, hogy nem hallja a saját hangját.
„Én azért nem értek teljesen egyet azzal, hogy ne lehetne egy bulis koncerten is játszani egy-egy andalító számot, a viszonylag új Pesti mesét, vagy egy gyönyörű Adagiót” – kapcsolódott be Klárika, de a mondat végére Korda tett pontot: „A Plázson az kell, hogy ugráljanak!”…
És egy újabb siófoki sztori a múltból, Gyuri bácsitól:
„Énekeltünk a Beloiannisz zenés sétahajón is, de például sohase vendéglátóztunk, az Európa szálló melletti Éden bárba csak szórakozni jártunk. Egyszer, a 60-as évek vége lehetett, egy bolgár diplomatától vettem egy fehér Mercit, ami akkoriban igen csak feltűnő jelenség volt. Siófokra jöttem vele, és itt eltűnt mind a négy dísztárcsája. Mentem este az Édenbe, látom ám, ott áll egy nyugatnémet rendszámú Merci, és azon volt mind a négy dísztárcsám, megismertem a sérüléséről. Azon nyomban elkezdtem leszedni, mire megállt mögöttem egy rendőr, és kérdezte: Gyurikám, mit csinálsz? Én meg annyira megijedtem, nem mertem neki elmondani, hogy azok az én dísztárcsáim, otthagytam a németnek…Azt kívánom az összes fiatalnak, hogy nekik is legalább akkora élményük legyen a Balaton, mint annak idején nekünk. Mi ehhez a koncertünkkel szeretnénk hozzájárulni” – írja a Siófoki Hírekben Fónai Imre.
***
Plázs-kínálat
Hosszúra nyújtja a szezont a Plázs, egészen szeptember 7-ig, olyan fellépőkkel, mint Kökény Attila & Rakonczai Viktor, Rakonczai Imre, a Bikini, Majka, Kowalsky meg a Vega, Fenyő Miklós, Nótár Mary, a Quimby, a Valmar.