Európai Parlament Nagykövet Iskolája címet nyert a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium (veol.hu)

Elnyerte az Európai Parlament Nagykövet Iskolája címet a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium, miután aktívan vesznek részt az európai polgári ismereteket népszerűsítő oktatási programban.

 

A kezdeményezést szinte valamennyi tagállamban elindították januárban az Európai Parlament (EP) Tájékoztatási Irodái. Lővei Andrea, az EP magyarországi Tájékoztatási Irodájának vezetője elmondta, a program összeállításában arra törekedtek, hogy a feladatok mellett hasznos gyakorlati tapasztalatokkal is gazdagodjanak a résztvevő iskolák diákjai és pedagógusai.

A programhoz országszerte huszonöt iskola csatlakozott, Veszprém megyében egyedüliként a balatonalmádi intézmény. – Az iskolából az országosan is kiemelkedő számú, összesen tizenhét diák vesz részt az oktatási programban, akik az Európai Unióval (EU) kapcsolatos tanulmányokat folytattak, részt vettek a tavasszal megrendezett Európa-nap szervezésében, amelyen az unió történelméről, az euróról, és az EU jövőjéről is előadásokat tartottak társaiknak, emellett létrehoztak az iskolában egy Európa-infópontot is – mondta Csizmazia Csaba, az iskola történelemtanára, a program helyi koordinátora. Hozzátette, a projekt azt tudatosítja a diákokban, hogy az Európai Unió olyan demokratikus intézmény, amilyenné a polgárai teszik.

Az ünnepségen Lővei Andrea átadta a Nagyköveti iskola címmel járó plakettet Dudásné Pirik Mariann igazgatónőnek, míg a programban résztvevő diákok és Csizmazia Csaba koordinátor oklevelet vehettek át.