Ezúttal az öreghegyi pincék történetével ismerkedhettek meg az érdeklődők az Országos Könyvtári Napok keretében szervezett Értéktúrán, Aszófőn.
Az első állomásként a település határában található Öreghegy természeti értékei, műemlékpincéi és lenyűgöző panorámája kerültek fókuszba – írja a veol.hu.
A túra során sok érdekes információ elhangzott az 1834-ben épített Szent László templomról, az egykori, mára megszűnt, de jelentős történelmi múlttal rendelkező iskoláról, a közösségi térről, majd az Öreghegy történetéről és természeti értékeiről. A történelmi pincék egyikében Tóth Lajos és felesége, Ildikó fogadta a csapatot. A teraszról csodálatos panoráma várja az ideérkezőket, de mindenütt a gondozott szőlősorok, művelt díszkertek veszik körül az erre látogatókat, Magyarország egyik legszebb balatoni kilátópontján. Lenyűgöző értékek sokasága mellett a felnőtteknek a pincetúra, a panoráma és a közösségi borkóstoló, míg a gyerekeknek a hordó szétszedése és a fára mászás nyújtott maradandó élményeket.
A gazda, Tóth Lajos mutatta be a borköveket, azok jelentőségét a borkészítésben. Elmagyarázta, hogy milyen hasznos funkciójuk van a borkészítés folyamatában. Emellett volt szilvaszedés, és természetesen az újbor és az idei szüret eredménye sem maradhattak kóstolás nélkül. A településre visszavezető helyi szőlőhegyi túrasétát a Mozdulj Aszófő! c. program jegyében Koi Eszter helyi közösségi vezetővel tették meg a gyalogolók. A sötétedés után, a túravezető évtizedes kutatómunkával összeállított anyagából vetített előadást láthatott a még további értékekre kíváncsi közönség az egykori őstelepülésről és a mai kövesdi rom történetéről, valamint a település egyéb turisztikai érdekességeiről. Az Értéktúra következő túraprogramjai, valamint az értékekhez köthető szabadidős és közösségi rendezvények folytatódnak a jövőben is, újabb helyi értékek bemutatásával.