Erős őszi szezonra készülhet a Balaton (InfoRádió)

A külföldiek távol maradnak a magyar tengertől, az óvatos magyarok pedig nem merészkednek külföldre, ez lehet a balatoni vendéglátás reménye idén nyáron. A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke bízik abban, hogy nem lesz lényeges különbség az elmúlt évek és az idei esztendő balatoni turisztikai teljesítménye között, sőt úgy véli, hogy az őszi szezon erősebb lehet a korábbiaknál.

Hoffmann Henrik összességében nem számít jelentős áremelkedésre, de véleménye szerint a szálláshelyek árai a kapacitás-kihasználtsággal összefüggésben emelkedhetnek. „Minden szakember azt várja, hogy a belföldi úti célok fel fognak értékelődni, hiszen fontos a biztonságérzet, és ott érezzük magunkat biztonságban, ahol ismerjük a körülményeket, ahonnan eljutnak hozzánk könnyen a hírek” – vélekedett a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva.

Szerinte a balatoni turisztikai szolgáltatók készen állnak rajta, hogy a június 15. és augusztus 30. közötti csúcsidőszakban biztonságosan fogadják a pihenni vágyókat, és bízik abban, hogy az embereknek nem ment el az utazási kedvük.

Sőt, azt javasolja, hogy aki teheti, minél előbb foglaljon, mert most még olcsóbban is hozzá lehet jutni jó lehetőségekhez.

A figyelem idén – épp a biztonságos távolság miatt – szerinte a Balaton rejtett kincsei felé fordulhat, nem feltétlenül a strandok lesznek tele, mint inkább a kirándulóhelyek.

Szigliget polgármestere, Balassa Balázs – aki a Balatoni Szövetség társelnöke is -, az InfoRádiónak arról beszélt, hogy a növekvő belföldi turizmus akár pótolhatja is a külföldről érkező vendégek hiányát, ugyanakkor a korlátozások hatásai szerinte is érezhetők lesznek.

„Külföldi turisták nem érkeznek, ugyanakkor a magyar turisták nem fognak külföldre menni akkora számban, így sokan itt tervezhetnek kikapcsolódni” – utalt a balatoni reményekre a településvezető, aki a tavalyi vendégszám megismétlődésében is bízik.

Azt, hogy korlátozzák a beengedhető vendégek számát, a turisták és a strandüzemeltetők is megérzik majd – vélekedett.

Amiatt, hogy fele annyi vendéget engedhetnek be a szigligeti strandra, 20-30 millió forintos bevételkieséssel számol a község önkormányzata, hiszen a korábbi vendégforgalom felét bonyolíthatják a biztonságos távolság szabályai miatt. A strandbelépők árai emeléséről már tavaly döntöttek, és a járvány hatására nem változtattak ezen.

Az áremelkedést egyébként szerinte az is befolyásolja majd, hogy válság végén vannak a fogyasztók is, nem engedhetnek meg maguknak bármekkora költést, ezt pedig a kínálat is tudja.