Eredményes évet zárt Balatonalmádi (veol.hu)

Számos fejlesztés befejeződött a településen, amely kiemelkedő turisztikai évet zárt tavaly, hangzott el az újévköszöntő rendezvényen.

A településen régi hagyomány, hogy a városvezető értékeli az előző évet, és megfogalmazza az új esztendőre vonatkozó terveket. Az ünnepségnek idén a Magtár adott otthont. Keszey János polgármester kiemelte, rendkívül sikeres ágazat volt a turizmus tavaly: a vendégéjszakák száma az utóbbi tíz év közül 2018-ban volt a legmagasabb, a strandok bevétele pedig tíz százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Balatonalmádiban számos fejlesztés fejeződött be 2018-ban az európai uniós pályázatok segítségével, a Magyar Állam támogatásával és az önkormányzat saját költségvetési forrásaiból. Elkészült az Egészségház Vörösberényben, befejeződött a Panoráma kerékpárút építése az egykori vasúti töltésen, több út és csatorna is megújult, valamint a helyi gimnázium energetikai korszerűsítése is elkészült. A polgármester emlékeztetett, állami támogatással visszavásárolta a város az egykori kolostorépületet és a Magtárt, amelyben fontos szerepet játszott Kerényi Imre. Keszey János felidézte, a patinás épület nyáron otthont adott a Vörösberényi Program 2018-nak.

Az idei tervek kapcsán hangsúlyozta, januárban megkezdődik a Mogyoró úti új óvoda építése. Az új intézményben – amely kiváltja a Bajcsy-Zsilinszky úti óvodát – tíz csoportszoba kap helyet. Több ütemben folytatódik a Wesselényi strand rekonstrukciója, és megtörténik a városháza épületének energetikai korszerűsítése is.