Érdi nők és férfiak raboltak, fosztogattak Siófokon

A rendőrség vádemelési javaslatot tett két érdi nővel és két érdi férfivel szemben, akik tavaly augusztusban Siófokon követtek el rablást, kifosztást, csoportos garázdaságot és többrendbeli súlyos testi sértés kísérletét. A Siófoki Rendőrkapitányság az ügy iratait átadta a Siófoki Járási Ügyészségnek – a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint.

 

A Siófoki Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott rablás, kifosztás és csoportos garázdaság miatt két érdi férfi és két érdi nő ellen.
Az ügy adatai alapján négy érdi lakos 2021 augusztusában Siófokon szórakozott. Az egyik éjszaka a város főterén belekötöttek két fiatalba, akiket előzetes szóváltást követően ütöttek-vertek, rúgtak, a náluk lévő rollert és kerékpárt is hozzájuk vágták, valamint egyiküktől még a pénztárcáját is elvették. A sértetteknek a bántalmazás során – csupán a szerencsének köszönhetően- könnyű sérülése keletkezett.

Az agresszorok dolguk végeztével tovább álltak, de nem tértek nyugovóra, hanem hajnalban az egyik sétányon megtámadtak egy arrafelé sétáló idős férfit, akit a földre löktek, és erőszakkal elvették tőle a táskáját, a benne lévő iratokkal és több mint százezer forint készpénzzel együtt. Az értékeit védeni próbáló sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A rendőrök a közterületi kamerafelvételek segítségével rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket elfogtak és a Siófoki Rendőrkapitányságra állítottak elő. A adatgyűjtés során arra is fény derült, hogy a két nő előző nap délután már elkövetett egy garázdaságot, amikor az egyik belvárosi parkban folytatott vita hevében összeverekedtek egymással.

A nyomozók a 28 éves B. Juditot rablás, kifosztás, csoportos garázdaság bűntett és többrendbeli súlyos testi sértés bűntett kísérletének, a 21 éves M. Istvánt és a 20 éves M. Enikőt rablás, csoportos garázdaság bűntett és többrendbeli súlyos testi sértés bűntett kísérletének, a 28 éves G. Zsoltot pedig csoportos garázdaság bűntett és többrendbeli súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és őrizetbe vették őket. Az elkövetők vallomásukban elismerték a bűncselekmények elkövetését.

A vizsgálók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat a letartóztatásban lévő gyanúsítottakkal szembeni vádemelési javaslattal küldték meg a Siófoki Járási Ügyészség részére.