Ennyibe kerülnek a balatoni strandbelépők (napi.hu)

A koronavírus-járvány miatt az utóbbi két évben rendhagyó szezon volt a Balatonnál, az idén erősebb szezon várható. Vannak balatoni strandok, ahol már 500 forintért bemehetnek a felnőttek, de akadnak helyek, ahol ennek a dupláját kell fizetni.

A strandokra induló látogatókat különböző árak várják, a Buksza (a Napi.hu szerkesztőségi blogja) pedig megnézte, mennyibe kerülnek a belépők. (Az összeállítás nem teljes körű.)

  • A Balatonfüredi Esterházy strandon a felnőttek 1700-2000 forintért vehetnek jegyet, a 4-14 éves gyermekek esetében 1050-1250 forint június végéig. A szintén füredi Kisfaludy strandon 1050-1200 forintért adják a felnőttek belépőit, a gyerekek 650-750 forintért juthatnak be.
  • Balatonalmádiban lévő Budatava strandon a felnőttek napi belépője 1000-1200 forintba kerül,  ezért a pénztért egy 6 év alatti gyermek is vele tarthat. A gyermebelépők ára pedig 650-750 forint.
  • A szintén északi parti Révfülöpön lévő strandokra (Szigeti, Császtai) a felnőtt belépőként 500-600 forintot kell fizetni, a gyerekek esetében ugyanez 300-400 forint.
  • A Balaton másik partján, a siófoki Nagystrandon elő- és utószezonban hétköznap a felnőttektől 800 forintot kérnek, hétvégén pedig 1000 forintot. A főszezonban pedig 1000 és 1500 forint az ár. A gyermekek 400-800 forintért mehetnek ide strandolni időszaktól függően.
  • A balatonföldvári Keleti strandon a felnőttek 1000-1200 forintért, a gyerekek 500-600 forintért pihenhetnek.
    Fonyódon a Panoráma strand 800 forintért várja a felnőtteket, 400 forintért a gyerekeket.

A Balaton-parton több helyen vannak ingyenes, szabad strandok, többek között a már említett Fonyódon, Balatonlellén, Siófokon, a másik parton többek között Balatonkenesén, Örvényesen is.