Az egyik hajmáskéri gyurgyalag (Merops apiaster) fészkelőhely állapota erősen leromlott, egyre csökkent a fészkelésre alkalmas nyílt felület. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának Természetvédelmi Őrszolgálata minden évben gyűjti a fészkelési adatokat és látva a változásokat kezdeményeztük az élőhely rekonstrukcióját.
A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Természetvédelmi Osztályával való egyeztetést követően, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Veszprém Vármegyei helyi Csoportja vállalta a közösségi esemény megszervezését – írja honlapján a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. Április 5-én, szombaton kihasználták az esők utáni jó idő beköszöntét és 13 lelkes madárbarát közreműködésével, kézi szerszámokkal felszabadították a leomlott, helyenként növényzettel benőtt homokfalat.
A gyurgyalag hazánk egyik legszínesebb madara. Vonuló, augusztusban indul Afrikába telelni. Későn, április végén vagy május elején érkezik vissza hozzánk. Rövid itt tartózkodása alatt egyszer költ, melynek sikerességét drámaian befolyásolhatja az illegális terepmotorozás, a homok- és löszfalak leomlása, kitermelése. Ezért segítenünk kell az élőhelyeinek védelmével és új fészkelési lehetőségek biztosításával. Fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke: 100.000 Ft.