Elment Süli Ferenc, a Balatoni Futár alapító szerkesztője

Meghalt Süli Ferenc Balaton-díjas újságíró, a Balatoni Futár című regionális magazin alapítója, utolsó pillanatig szerkesztője. 76 éves korában,  gyors lefolyású betegség után érte a halál.

Süli Ferenc 2020-ban, amikor átvette Lombár Gábortól, a Balatoni Szövetség elnökétől a Balaton-díjat (Forrás: Gyarmati László)

 

A balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elismerését, a Balaton-díjat 2020-ban kapta meg. A díj átadásakor ez a laudáció hangzott el:

Népművelőként kezdte a pályáját, ahol olyan meghatározó kollégákkal dolgozhatott együtt, akik inspirálták arra, hogy gondolatait sorokba öntve másokkal is megossza.

Somogyi születésűként ehhez a megye akkori napilapja, a Somogyi Néplap volt a legkézenfekvőbb kiindulási pont. Tudósítások, interjúk, riportok majd portrék igazolták, hogy bármelyik műfajban jól érzi magát. Később Somogyi Hírlap lett és a már kiforrott személyiségét további kihívások várták.

A régió első, az ország második kereskedelmi rádiójánál a betűk után már hangot is adott gondolatainak: a Balatonszabadiból sugárzó Juventus Rádióban a szerkesztőség vezetésével bízták meg az akkori tulajdonosok. A Rádió arculatot váltott, Budapestre költözött, a főszerkesztőt pedig egy addig számára ismeretlen terület, a televízió csábította el és vitte magával szintén a fővárosba a kilencvenes évek derekán.

Hamar kiderült, hogy fiatal újságíró magabiztosan mozog a kamerák előtt is. A kitartó kemény munka újabb és újabb kihívásokat tartogatott, így idővel az akkori ATV-ben és a Budapest TV-ben is főszerkesztőként irányította a szerkesztőséget.

Nem lett hűtlen a betűkhöz és a Balatonhoz sem, a gondolatok új értelmet kaptak egy olyan régiós magazin hasábjain, amelyik mára az ország talán utolsó független, magánkézben lévő havilapja. 1994-óta rendszeresen jelent meg az általa kiadott, szerkesztett, főszerkesztett Balatoni Futár, az írások zömét máig maga jegyzi. Munkája során a Balaton régió minden pontjára eljutott, interjút készített a legjelentősebb helyi politikusokkal, szakértőkkel, civil aktivistákkal, tudósokkal, művészekkel. Aktuális, színvonalas, fontos híradásai minden esetben balatoni elhivatottságáról tanúskodnak.

Süli Ferenc a Part FM-nek is volt műsorvezetője, és a Somogy TV-ben is többször szerepelt. Dolgozott az utolsó pillanatig,  30. éve szerkesztve a Balatoni Futárt. Szegényebb lesz nélküle a Balaton-régió.