Elismerés áldozatkész balatonfüredi önkénteseknek (veol.hu)

Elismerést adott át Molnárné Budai Angelika, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) Balaton régiójának vezetője azoknak a balatonfüredi önkénteseknek, akik magukat nem kímélve segítették a rászorulókat a koronavírus járvány alatt. Elhangzott, az élelmiszermentésnél a tárolásra helyet adott a polgármester, és sokat segített a képviselő testület is – írja a veol.hu.

 

A rangos elismerésben részesült Holczer András, Balatonfüred alpolgármestere, Gáspár Ákos és Takács Miklós önkormányzati képviselők, valamint Bartók Andrea és Reinfartné Turán Ildikó.

Hessz Tiborné, a balatonfüredi Nagycsaládosok Szivárvány Egyesületének (NSZE) elnök-helyettese beszélt az egyesületről és az önkéntesekről a Végh Családi Pincészetnél rendezett ünnepségen, szombaton. Elmondta egyebek mellett, 2005 óta működnek, részt vesznek a városi programokban, eladásokat tartanak gyermek és ifjúság védelemről a rászorultaknak. 2017-ben pályázati támogatással 29 kiscsoportos foglalkozást, 18 workshopot és több rendezvényt szerveztek meg több témában, mint a csecsemőgondozás, gyermeknevelés, a fiatalok családi életre történő felkészítése. 2017 óta ifjúsági tagozatuk is van, akik szintén sok programot szerveznek, előadásokat, találkozókat, kirándulásokat. Az egyesület együttműködik a helyi civilekkel, a NOE-val. Évente nyári tábort szerveznek a nagycsaládosok gyermekeinek.

Kitűnő kapcsolatban állnak a város intézményeivel, családsegítőkkel, mások mellett a helyi könyvtárral, a nyugdíjas pedagógusok egyesületével. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében 2015 óta végzik a füredi kistérségben az élelmiszermentést. 2019-ben 45 millió, 2020-ban 64 millió forint értékben mentettek és osztottak szét élelmiszert. (A közeli lejárati határidő miatt a termékeket eljuttatják partnerszervezeteik segítségével a nélkülözőkhöz.)

– Ezt a sok jót nem tudnánk megtenni önkénteseink nélkül, nélkülük nem működne a világ – fogalmazott az elnök-helyettes.

Molnárné Budai Angéla a NOE Balaton régiójának vezetője méltatta az önkéntesek munkáját, akiket be is mutatott, majd átadta az elismeréseket. A találkozón a NOE minden helyi egyesületének vezetője, így Várpalotától Zalaegerszegig beszélt a feladatokról, eredményekről.

Sándor Katalin, az NSZE elnöke részletezte a füredi egyesület önkénteseinek munkáját. Közölte, 42, úgynevezett tagcsaládjuk van. Több önkéntesük nem nagycsaládos, van közöttük például alpolgármester, képviselő, nyugdíjas. Aláhúzta, a füredi önkéntesek a járvány alatt saját autóval, saját költségén is vitték a rászorulóknak az egyesület által összeállított élelmiszer csomagokat. Gáspár Ákos önkormányzati képviselő, önkéntes lapunknak elmondta, két évvel ezelőtt, a járvány első hulláma alatt kereste meg Sándor Katalin elnök, hogy segítsen az élelmiszerek kiosztásában.

-Azonnal csatlakoztam az egyesülethez, a járvány sajnos máig nem múlt el, mondta a képviselő. Megjegyezte, Holczer András alpolgármesterrel és Takács Miklós helyi képviselővel együtt a kezdetektől fogva segítették az adományok házhoz szállítását. Nagyon sokat tett a nemes ügyért Böröcz István, a helyi turisztikai egyesület elnöke, a Balatonfüredi Yacht Club ügyvezető igazgatója, aki felajánlotta a klub autóját a szállításra

– Számomra nagyon fontos az önkéntesség. Hét éve tagja vagyok a helyi ebmenhely csapatának is, és évek óta szervezem a helyi karácsonyi adománygyűjtést – közölte Gáspár Ákos. Kiemelte, büszkeséggel tölti el, hogy két éve egy újabb önkéntes egyesület segítője is lehet, mert így is nagyon értékes, kedves emberekkel találkozott, akiknek azóta sem engedi el a kezét, segít nekik. A díj nagy megtiszteltetés számára és úgy gondolja, ez egy csapatnak szól, melynek tagjai a járvány alatt együtt dolgoztak – írja a veol.hu.