Életmentő eszközökkel (is) gazdagodott a zalamerenyei családorvosi szolgálat (zaol.hu)

A Magyar Falu Program jóvoltából orvosi eszközökkel, műszerekkel gyarapodott a családorvosi szolgálat. Az ünnepélyes átadót szerdán tartották a faluházban – a zaol.hu beszámolója szerint.


A falu polgármestere, Herodek Miklós beszédében felidézte: még a település előző vezetése, Ódor László korábbi polgármesterrel, nyújtott be pályázatot a Magyar Falu Programra. A pályázat sikeresen szerepelt, ennek köszönhetően közel egymillió-hétszázezer forint értékben szerezhettek be orvosi eszközöket, berendezéseket, köztük defibrillátort, vérnyomásmérőt, EKG-t és csecsemők vizsgálatára alkalmas műszereket.

Herodek Miklós az ünnepségen jelezte: az eszközök nem csak diagnosztikai célt szolgálnak. Némelyik a közvetlen életmentésre is alkalmas.

– Bízunk abban, hogy az eszközök, illetve az orvosi rendelő bútorzatának cseréje segíti a háziorvos munkavégzését, valamint növeli a betegek komfortérzetének javítását is. A jövőben azonban számos fejlesztésre lesz szükség e tekintetben. Köztük a rendelőnek otthont adó épület rekonstrukciójára és a faluház megközelíthetőségének javítására, járdák és utak felújítására is. Bízunk a pályázati támogatásokban a jövőben is, amelyek a község fejlődéséhez, a lakók életkörülményeinek jobbításához egyaránt hozzájárulnak – mondta Herodek Miklós, Zalamerenye polgármestere, majd dr. Háda László plébános megáldotta az új műszereket.