Eláll a havazás, előbújik a nap (Időkép.hu)

Vasárnapra reggel sokfelé volt havas eső, havazás a Balatonnál is, a csapadékhajlam azonban egyre csökken és az Időkép előrejelzése szerint délután már csak az Alföldön valószínű elszórtan kisebb eső, egy-egy zápor, illetve hózápor.

A nap második felében északnyugat felől szakadozni kezd a felhőzet. Élénk, erős, a Dunántúlon néhol viharos lesz az északi-északnyugati szél. Napközben csupán 4-9 fokot mérhetünk.

Hétfőn hosszabb-rövidebb időre már mindenhol kisüt a nap, említésre méltó csapadék nem várható. Többfelé élénk lehet a nyugati-délnyugati szél. Hajnalban -8 és +1, délután 6 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden délen számíthatunk több napsütésre, máshol gyakrabban lehet felhős az ég. Kisebb eső, zápor északnyugaton alakulhat ki. Élénk, erős, északon viharos lesz a nyugati-délnyugati szél. Hajnalban -3, +3, délután 9-18 fok várható. A naposabb déli tájakon mérhetjük majd a legmagasabb értékeket.

Szerdán főként északon fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést, melyekből csak néhol alakulhat ki jelentéktelen zápor. Többfelé marad az szeles idő. A csúcshőmérséklet 13 és 20 fok között alakulhat. Csütörtökön a napos, gomolyfelhős idő mellett elszórt záporok is kialakulhatnak. A nyugatias szelet élénk, erős lökések kísérhetik. Délután 15-21 fokra van kilátás – írja előrejelzésében az Időkép.