Eladó a gyugyi Kacskovics kastély (sonline.hu)

A februári nap fényében fürdik a Balatonboglárhoz közeli gyugyi domboldalon álló kastély a Kacskovics család egykori birtokán. Elvégzett felújításról árulkodik a kicserélt tető, az újrarakott timpanon háromszöge és a megtámasztott fal. Az épület többi részét kikezdte az idő vasfoga. A lógó zsalugátereken ritmust zenél a szél, a basszust a potyogó vakolat adja. Idős tulajdonosa fájó szívvel, de megválna álmai otthonától 215 millió forintért – írja a sonline.hu.

A kastély már akkor sem volt jó állapotban, amikor 1993-ban új tulajdonosra lelt Weisswange Zoltán és felesége személyében. Az akkor még Németországban élő református lelkész, és evangélikus lelkész felesége költöztek az egykor impozánsnak mondott épület szomszédágába.

– Teával vagy kávéval kínálhatom meg? Néhai feleségemmel már a kezdetekkor megbeszéltük, hogy a háztartás az én feladatom, így otthonosan mozgok a konyhában – fogadott Weisswange Zoltán, a kastélyhoz tartozó egykori istállóépület ajtajában a szélviharos, februári napon. Belépve az épületbe csupán a kis méretű ablakok és a boltíves tartóoszlopok árulkodtak arról, hogy egykor istállóként funkcionált Zoli bácsi rezidenciája. A cserépkályhában tűz duruzsolt a tágas szobában. Mellé telepedtünk teánkat kortyolgatva, amelyet a házigazda saját készítésű, intarziás asztalkán tálalt.

– 1989 előtt nyolc magyar festőművészt hívtam meg Németországba alkotni. Tizenegy szoba tartozott a lelkészparókiához, bőven elfértek a művészek, akik a padlástérben kialakított műteremben dolgoztak. A feleségem kamarakoncerteket rendezett évről évre a helyi gazdáknak nagy sikerrel. Úgy döntöttünk, ha nyugdíjasok leszünk, keresünk a világban egy helyet, ahol egy művésztelepet fel tudnánk építeni

– mesélte a kezdeteket a korát meghazudtolóan friss gondolkodású, 82 éves férfi, akinek az volt a kikötése, hogy bárhol valóra válthatják a tervet, csak ne Magyarország legyen a helyszín. Még Máltán is körülnéztek, a sors azonban megtréfálta Zoli bácsit, mert hazalátogatásaik során úgy tűnt, hogy felesége Magyarországon volt a legboldogabb.

– Egy máltai barátunknak megmutattam Magyarországot, megtetszettek neki a házak, és szeretett volna balatoni nyaralót vásárolni. Elkísértem egy balatonboglári ingatlanoshoz, akinél amíg ők beszélgettek, egy mappában 80 dél-dunántúli kastély között rátaláltam a gyugyi Kacskovics-kastélyra.

Egy elhanyagolt öreg dámaként festett előttem az épület, amelyet csak nagyon nehezen találtunk meg, ugyanis benőtte a területet a dzsungel, amiből egyszerűen nem látszott ki az épület. Szerencsére a környékbeli gyerekek tudták, hol lehet áthatolni a bozótoson, hiszen nap mint nap ott játszottak. Készítettem néhány fotót és letettem a feleségem elé otthon – mesélte a kastély jelenlegi ura, aki teljesen nyugodt maradt a vásárlással kapcsolatban, hiszen sem pénze, sem kivehető szabadsága nem volt, hogy potenciális tulajdonosjelöltként vegyen részt azon az árverésen, amelynek a kastély volt a tárgya. Ám csoda csodát követett.

– A feleségem, aki egyébként nyugodt nő volt, felugrott, és úgy sikongatott, hogy „Megveszem! Megveszem!” Ment is az édesapjához, hogy adjon neki az anyai örökségéből erre. Az öreg persze a romos kastélyra egy pfenninget sem adott. Aztán a feleségemet felhívta Berlinből az unokahúga, hogy a dédszülők drezdai házát megvehetné szerény összegből, mert senkinek sem kell a hatalmas, háromemeletes ház. Erre már kapott pénzt az apjától

– mesélte Zoli bácsi az adásvételt, amelynek az lett a vége, hogy hitelt vettek fel a drezdai ház felújítására, amiből a gyugyi kastélyt is megvásárolhatták.

 

 Így váltak a kastély urai helyett a szolgájává

– Két nap alatt lett két rothadó házunk – mondta jelentőségteljes hangsúllyal Zoli bácsi, majd a teájába kortyolt. – Két napra rá, hogy az adásvétel megtörtént, a német parlamentben Kohl kancellár kijelentette, hogy Drezdát újjáépítik, ezért a felújításokra a háztulajdonosok 200 ezer márka vissza nem térítendő támogatást vehetnek fel. Ha bele gondolok, hogy én 200 ezer márkával a zsebemben jöttem akkor haza kastélyt vásárolni, miközben másokat húsz márkáért is megbüntettek… – mondta Zoli bácsi, aki feleségének köszönhetően 1993-ban a gyugyi kastély ura lett. Persze azóta is úr helyett egyre inkább az épület szolgájának tartja magát, hiszen a tulajdonjog megszerzésével megkezdődött kálváriájuk.

Hiába álltak neki kezdeti lelkesedéssel álmaik megvalósításának, hiába rendeztek jótékonysági koncertet nagy nevű előadókkal, és hiába születtek különleges kiállítások tervei, az első két év alatt csupán a kastély legkritikusabb problémáit sikerült önerőből rendbe hozniuk. Rendszeresen harcot vívtak az állandó feljelentések és az el nem nyert támogatások miatt, amelyeket Zoli bácsi szerint bármit csináltak, nem kaphattak meg. Hiába jelentkeztek a környékbeli önkormányzatoknál a helyi kulturális életet fellendítő terveikkel, szinte kidobták őket. Sőt, egyszer még a pincéjüket is le akarták foglalni óvóhelynek. A kastély előtt álló feszületet és Zoli bácsit is „nácinak” nevezte az egyik feljelentő, ami Zoli bácsiéknak képtelenségnek tűnt, ám humorral tűzdelt válaszleveléből perlekedés sült ki.

– Az első hat év az engedélyek beszerzéséről szólt, közben rengeteg pénzt és energiát fektettünk a tárgyalásokba. A felújításra pedig annyi építőanyag elment, hogy forrásaink lassanként elapadtak, közben a feleségem megbetegedett, és az állapotára kellett koncentrálnunk

– mesélte Zoli bácsi. Aki tudja jól, hogy ha csak valami hihetetlen csoda nem történik, ő már nem láthatja teljes pompájában a felújított kastélyt, amitől bár megszakad a szíve érte, de most már szívesen megszabadulna, ám komoly jelentkező még nem akadt az épületre. 215 millióért oda is adná, 12,5 hektár földdel és a melléképületekkel együtt…

 

Magad uram, ha szolgád nincs

Weisswange Zoltán nem tétlenkedett az idő alatt, amíg a kastély felújításához szükséges engedélyekre várt. Készített ő már különleges szószéket Németországban, amivel nyolc újságba is bekerült, így szerszámot ragadott és úgy döntött, folyamatosan legyártja a kastély majdani berendezését. Intarziás bútorokat készített, amelyeket egyelőre a komfortos lakásként használt régi istállóépületben raktároz. Szobájában áll itt egy oltár is, amelyet egy karmelita szerzetes kérésére egy templomnak készített, tíz évig egy kunszentmártoni rendházat szolgált, aztán miután eladták az épületet, az oltárt mégis nála helyezték el.

– Olajfából készítem a bútorokat. Először 53 évesen kezdtem. Bolhapiacon vettem hozzá furnért. Valami erre vezetett, hogy ezt csináljam, amiért hálás vagyok, mert ha alkotok, boldog vagyok – simította végig az oltárt.

A februári szélviharba elegánsan botjára támaszkodva köszönt el, mintha nem is a kastély szolgája, hanem inkább igazi uraság volna.