EKF – Három településen kínál programokat a Garten Balaton (MTI)

Idén már három észak-balatoni településen: Lovason, Alsóörsön és Csopakon várja a közönséget kortárs képző- és fotóművészeti kiállításokkal, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel és egyéb programokkal péntektől augusztus 21-ig a Garten Balaton Kortárs Művészeti Hetek, együttműködésben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekttel.

A Garten Balaton a kortárs művészet egyik legfontosabb Balaton-felvidéki találkozási pontja, melynek célkitűzései találkoznak az EKF legfontosabb céljaival is – mondta el a Garten Balaton szerdai sajtótájékoztatóján Lovason a Veszprém-Balaton 2023 – EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos.
Navracsics Tibor kiemelte: az Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés feladata felhívni az európai közvélemény figyelmét egy-egy városra, régióra.     Emellett azonban legalább ilyen fontos célja az EKF-nek a helyben élők hagyományait, identitását, összetartozását megerősíteni. A Garten Balaton pontosan erről szól: a rendezvénysorozat néhány év alatt a helyi művészeti élet fontos katalizátorává vált, miközben az általa bemutatott műalkotások az európai művészeti áramlatokba is beviszik Lovast – hangsúlyozta Navracsics Tibor.

.
Nagy Krisztián, a Veszprém-Balaton 2023 Kultháló VEB2023 projektjének menedzsere arról beszélt, hogy a Kultháló bázisai segítik a helyi művészek és a lokális közösség közötti kapcsolat kiépítését, erősítését, a lokálpatrióta életérzés kialakítását, miközben a helyi lakosság, valamint az arra nyitott közönség is részesévé válik az alkotótevékenységnek.
A Gartennel kialakított együttműködés a Kultháló első állomása, de két további helyszín: a szentbékkállai Pegazus és – könnyűzenei fókusszal – a Salföld Bánya is csatlakozott már az együttműködéshez – közölte.
Bánki Ákos és Schneller János, a Garten alapítói elmondták, a korábbi évekhez hasonlóan idén is a kortárs képzőművészet, szobrászat és fotográfia áll a rendezvénysorozat középpontjában. A három hetes fesztivál ideje alatt négy helyszínen hét kiállítás és két köztéri installáció valósul meg, melyeket számos társművészeti rendezvény kísér.

.
Lovason a Nagy Gyula Galéria kiállítótere ad otthont a Garten Balaton művészeti vásárnak, ahol a Határaink hívószóra 100 kortárs képzőművésztől a kurátorok mintegy 300 művet válogattak és állítanak ki. A galéria kerthelyiségében állítják fel a társművészeti programokat befogadó színpadot, valamint itt vetítik esténként a Garten Kertmozi képzőművészeti témájú filmjeit is.
Szintén Lovason, a Márffy-ház pajtája és kertje lesz a Zalaszentgróti művésztelep szobrászainak műveiből rendezett, szabadtéri kiállítás helyszíne, és itt lesz látható Kása Béla fotóiból készült szabadtéri kiállítás is, amely a hazai cigányság kultúráját ábrázolja. A lovasi Szőlőhegyen Koronczi Endre land-art installációja készül el, melynek főszereplője a szél és az általa táncoltatott nylonzacskók mozgása.
Felsőörsön Fotóudvar néven új helyszínnel bővül az eseménysorozat, ahol a kortárs fotográfiáé lesz a főszerep a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központtal kialakított együttműködésnek köszönhetően.

.
Csopakon a ZM&G galéria ad helyet Robitz Anikó Fény és felület című kiállításának, a galéria kertjében pedig Zámbó Attila szobrászművész vöröskőből és gránitból készült állatszobrai között sétálhatnak a látogatók.
Az alapítók kiemelték: a Garten nemcsak kiállításokkal, de számos kísérőprogrammal is várja az érdeklődőket. A Nagy Gyula Galériában például gyűjtőkkel, képzőművészekkel és műtárgypiaci szakértőkkel lesznek pódiumbeszélgetések olyan témákról, mint a műgyűjtés a vasfüggönyön innen és túl, a gyűjtői hálózatok, magyar művészek külföldi bemutatkozásai vagy a műtárgylopások.
Az interaktív tárlatvezetéseken művészek, művészettörténészek, műtárgypiaci szakértők és kurátorok más-más nézőpontból közelítenek ugyanazokhoz a képekhez, bevonva a hallgatóságot is az értelmezésbe; megrendezik a Garten képzőművészeti tábort, de fotómentő akciót is tartanak Lovason és Felsőörsön is.
A rendezvénysorozat részletes programja a www.gartenbalaton.com honlapon érhető el.