Együttműködik a MÁV és az Erzsébet Alapítvány

Együttműködik a MÁV és az Erzsébet Táborokat megvalósító Erzsébet Alapítvány, melynek keretében egyrészt már 2019 nyarán 180 vasutas gyermek vakációzhat a Zánkai Erzsébet-táborban. Másrészről pedig a MÁV utazási komfortot növelő fejlesztések előrehozott megvalósítását ütemezte be a következő évekre, így 2020-tól a több 10 ezer, vonattal érkező táborozót megújult és modern vasúti váró fogadja majd, és a közúti átjárót biztonságosabbá tévő átépítésére is sor kerül – áll a MÁV közleményében.

Az együttműködésről szóló dokumentumokat Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke írta alá szerda délután.

Az egyházi hátterű Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány az Erzsébet-programról szóló törvény értelmében Magyarország legnagyobb gyermek-táboroztatási programjának szervezője és megvalósítója. Az egész éves Erzsébet Táborok által az Alapítvány közfeladataként számos lehetőséget biztosítva járul hozzá a gyermekek biztonságos, tartalmas és közösségi élményekkel teli kikapcsolódásához, ezáltal a tábori emlékekben gazdag gyermekkor megteremtéséhez.

A vasúttársaság és az Erzsébet Alapítvány együttműködésének köszönhetően az idei nyártól minden évben 180 vasutas gyermek kap lehetőséget arra, hogy részt vehessen a térítésmentes nyári balatoni élménytáborok egy vakációs hetén, Zánkán. Az együttműködésben kiemelt cél, hogy azok a gyermekek is megtapasztalhassák a nyaralás élményét, akiknek erre kevésbé van lehetőségük.

A MÁV hosszú távra szóló fejlesztések előrehozott megvalósítását tűzte ki célul annak érdekében, hogy a nyaranta több tízezer gyermek és a táborokba őket kísérő felnőttek utazási komfortja tovább nőjön, hiszen már 2019-ben is a vasút a legfőbb közlekedési eszköze a táborozóknak. A MÁV vállalja, hogy 2020 nyaráig fedett peront és új mosdót épít Zánkafürdő vasútállomáson, ezzel támogatva az állomásra érkezők és innen induló csoportok komfortos utazási körülményeit. A meglévő szintbeni közúti átjárót is átépítik jövő nyárra, ami a jelenleginél biztonságosabb átkelési lehetőséget biztosít majd az utazók számára.

A MÁV felvette a kapcsolatot a közelmúltban megkötött együttműködési megállapodás alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel annak érdekében, hogy pedagógus hallgatók is kísérőként vegyenek részt a gyermekek táboroztatásában.