Egyszerre több projektet is futtat Vonyarcvashegy (Zalai Napló)

Vonyarcvashegyen jelenleg több projekt is fut köztük a Süllő II., az utolsó épen maradt halászhajóval kapcsolatos projekt, valamint a madárfüttyös élménypark kialakítása. 

Jelenleg a legnagyobb kihívás a szezonra való felkészülés. Ez elmaradhatatlan feladat, minden évben, amikor véget ér a nyár, mi máris tervezni kezdjük a következőt – mondta a Zalai Naplónak Vonyarcvashegy polgármestere.

Pali Róbert kifejtette: a strandjukra nem csak fürdőhelyként tekintenek, hanem egy egész évben nyitva tartó családbarát, rekreációs találkozási pontra. A fejlesztéseikkel is arra törekedne, hogy négy évszakos élménygazdagságot nyújtó hely legyen, ahol generációk tudnak egymással találkozni. A bevételi forrásaik kifejezetten a strandbevételekből, az építmény- illetve idegenforgalmi adókból származnak. Éves szinten ezért is kiemelt figyelmet fordítani a strandra, annak környezetére, hiszen az adja a fejlesztések forrásait, valamint a pályázatok kezdő részleteit – fogalmazott a polgármester.

Pali Róbert a Süllő II. projekt kapcsán elmondta: az egykori halászhajót a védelmünkbe vetté. A felújításával egy halászkertet alakítanak ki, melyben bemutatják a halászat múltját, jelenét és a Balaton fenntarthatóságát. Fontos, hogy a generációk megismerjék ezt a munkát, a halászatot, mely már megszűnt a tavon. A munkálatok jól haladnak, várhatóan augusztusban avatják a létesítményt, mely a strand szomszédságában, a balatoni bringakörút mellett kapott helyet. Ez egyébként kapcsolódik egy másik projekthez. A 40 halász emlékére emelt Szent Mihály-dombi kápolnánál a Szent Mihály-hegy Védő és Vendég-váró Egyesülettel közreműködve családbarát, madárfüttyös élményparkot alakítanak ki. Ennek átadását ugyancsak augusztusra tervezik.

Pali Róbert kiemelte: ahogy az együtt dolgozást, a tudásmegosztást, úgy azt is fontosnak tartja, hogy ne táblától tábláig gondolkozzanak, ha-nem térségben.

Ezért is rendeztük meg a Régió Fesztivál-KultúrÉtlap rendezvényünket, melyre minden Zala vármegyei települést meghívtunk, hogy azok számos területet felölelve bemutathassák értékeiket. A hagyományos program nagy sikert aratott, teljesült a célkitűzés, hogy „ismerjük meg egymást” – fogalmazott Pali Róbert.