Egyre több német állampolgár választja otthonának a Balaton térségét (vg.hu)

Néhány év leforgása alatt negyedével nőtt a Magyarországon élő német nyugdíjasok száma. Az egyik német közszolgálati tévé most megpróbálta feltárni az okokat: arra jutott, hogy a németek leginkább politikai okokból választják tömegével Magyarországot, de az alacsony árak is vonzók.

Riportot közölt a német Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) televíziós csatorna német állampolgárok kivándorlásáról és Magyarországra költözéséről. Az MDR-ről azt érdemes tudni, hogy alapvetően három középső tartomány, Szász-Anhalt, Szászország és Türingia állami műsorszolgáltatója. Tagja a szövetségi közmédia műsorszolgáltató szövetségének, az ARD-nek. Az április közepén leadott szűk negyedórás bejátszás azt a folyamatot mutatta be, hogy egyre több német állampolgár választja otthonának Magyarországot, különösen a Balaton térségét. Két településről külön is említést tettek: Marcaliról és Keszthelyről – írja a vg.hu.

Az első helyszín a Somogy vármegyei Marcali, amely a Balatontól tíz kilométerre található. Az MDR riportere itt találkozott Sandra Müllerrel és Janine Ottomannal, akik mindketten háznézőbe érkeztek. Előbbi az Érchegységből, utóbbi Berlinből jött. Egy 5000 négyzetméteres telken álló, teljesen felújított, 70 négyzetméteres ingatlant tekintettek meg. Az ára 49 ezer euró, átszámítva mintegy 18 millió forint.

Ennyiért Németországban még egy garázst se lehet kapni – jegyezte meg az ingatlanközvetítő, aki szintén német, és már húsz éve él Magyarországon. Azt mondja, az elmúlt négy évben szabályosan berobbant a németek ingatlankeresése a környéken, naponta három-hat alkalommal mutat meg különböző házakat. Úgy adott el frissen egy 250 ezer eurós ingatlant, hogy a vevő, egy német művész meg se nézte a helyszínen, egyszerűen csak felhívta telefonon. Sandra Müller is vásárolt már egyet, most a másodikat keresi, Janine Ottoman pedig nyaralót szeretne. Több mint tizenöt éve jár a Balatonhoz, azt mondta, hogy a férjével eldöntötték, ha a gyerekeik kirepülnek, akkor Magyarországra települnek át. „Olyan jó itt, meg is vásároljuk a házat” – köszönt el a német újságírótól.

Az ingatlanközvetítő közben arról beszélt, hogy havi 800 euróból úgy lehet élni Magyarországon, mint „Marci Hevesen”. Az MDR riportere is azt tapasztalta, hogy Marcali utcáit járva komplett településrészek németesedtek el, a kapukon mindenhol német nevek szerepelnek. Van köztük olyan, aki a szüleitől örökölte az ingatlanát, és üdülésre használja, ahogy van olyan is, aki hosszú ideje itt él. „Tizenöt éve költöztünk át, az egész utca német. Kitűztem a német lobogót a házamra, német maradtam, de ami odahaza megy, az katasztrófa” – mondta egyikük.

A riportban az is elhangzott, hogy a Magyarországra települő németek már húsz településen szerveztek helyi csoportokat (Stammtisch, magyarul törzsasztal) a Balaton térségében.