Egyre több helyen teljesít szolgálatot a halőr kutya a Balatonnál (balatonihal.hu)

Az év végén már sikeresen teljesített szolgálatot a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőr kutyája és a társaság honlapja szerint a jövőben egyre gyakrabban ellenőrzik majd a horgászokat  négylábú munkatársuk segítségével.

Legutóbb több déli parti kikötő ellenőrzése után Balatonlellén ellenőrizték a fogási naplók vezetésének pontosságát, mert a tapasztalatok szerint az év vége előtt már többen is próbáltak takarékoskodni a éves halfogási kvóta darabszámaival, illetve a napi megtartható mennyiségnél több halat megtartani és azt éjfél után átírni a következő napra.

Mint írják, még a mólón kifelé haladva állítottak meg egy horgászt, aki robogóval jött a parkoló irányába. A szokásos okmányellenőrzés közben a robogó első kosarában találtak két süllőt, amely a fogási naplóba szabályosan be volt vezetve. A halőrök kérdésére elmondta, hogy több halat már nem tartott meg.

Ez után tájékoztatták a horgászt, hogy felszereléseit és a robogót speciálisan, halkeresésre kiképzett szolgálati kutyával fogják átvizsgálni. A kutya, rövid keresés után, a horgász botzsákjában egy műanyag zacskóba csomagolva talált egy további süllőt, amely nem volt bevezetve a fogási naplóba, emiatt eljárást kezdeményeztek a vétkessel szemben.

Az új halőrnek nem ez volt az első bevetése, korábban a vízen tartózkodó vitorlásokat ellenőrizte. A tervek szerint a halőr szolgálati kutyával idén változó helyszíneken, folyamatosan fognak ellenőrizni, így a horgászok egyre többször találkoznak majd vele – olvasható a balatonihal.hu oldalon.