A Balaton-felvidéki borvidék borversenyére százhuszonnégy mintát adtak le a gazdák, amelyek között évről évre több a kiemelkedő minőségű.
Többek között ezt is megállapította a szakértőkből álló zsűri a Sümegi Püspöki Palotában rendezett megmérettetés értékelése során. A bírálóbizottságok egyértelműen megfogalmazták, hogy a területi változatosság szépen érzékelhető a borokban, és ez a tény magát a bírálatot is izgalmassá tette. Pozitív tendenciaként állapították meg, hogy a korábbi évekhez képest jelentősen növekszik a kiemelkedő borok száma, valamint a fajták eredményessége is jól érzékelhető.
A bírálat szerint nagy arany minősítést nyolc bor kapott, arany minősítést 14, ezüst minősítést 59, bronzot 25 minta esetében adott ki a bírálóbizottság. Oklevelet öt gazda vehetett át. Egly Márk, a Balaton-felvidéki borvidék elnöke külön kiemelte a MATE Tangazdaság Georgikon Pincészet részvételét, hiszen esetükben nem piaci szereplőről van szó.
Bakonyi Károly keresztezéseiben, fajtáiban óriási lehetőséget látok a jövőre nézve, annál is inkább, mert a klímaváltozás és egyéb megváltozott termesztési feltételek miatt törekvéseik soha nem voltak annyira aktuálisak, mint ma. Szerencsések vagyunk, hogy a Georgikon pincészet a mi borvidékünkön dolgozik – tette hozzá.
A cikk itt elolvasható.