Egyre népszerűbbek nemzeti parkjaink, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a legvonzóbb (hirado.hu)

Természeti élőhelyek óvása, gyermekek környezeti nevelése, bemutató helyek üzemeltetése – csak három példa arra, hogy milyen feladatokat látnak el a nemzeti parkok. Magyarország területén tíz található, és mindegyiket egy-egy igazgatóság működteti. Az elmúlt években több ezer hektáron valósultak meg beruházások a természetvédelmi területeken. Rácz András környezetügyért felelős államtitkár az M1 Kék bolygó című műsorában elmondta, „ebben az uniós ciklusban, amely 2020-ban zárul, mintegy 38 milliárd forintot tudtunk elkölteni természetvédelemre.

38 milliárd forintból mintegy 92 projekt valósult meg a nemzeti parkokban, és mintegy százezer hektáron javult a természeti környezet állapota is”. A megfelelő állapotú természeti környezet sok élőlénynek nyújt otthont. Ezenfelül a klímaváltozás elleni küzdelemben is nagy segítség valamennyi jó állapotú terület, legyen az erdő, legelő vagy éppen vizes élőhely.

Az államtitkár  arról beszélt a köztévében, hogyaz ökoturisztika is kiemelten fontos, mivel ezáltal a lakosság megnyerhető a természetvédelem ügyének, ezért is különített el a kormány közel nyolcmilliárd forintnyi forrást az ökoturizmusra.

Nőtt az érdeklődés a nemzeti parkok szolgáltatásai iránt

Magyarország nemzeti parkjainak szolgáltatásai iránt nagymértékben nőtt az érdeklődés az elmúlt évtizedben. Rácz András szerint éves szinten legalább 1,6 millió regisztrált látogató keresi fel a bemutatóhelyeket. Hozzátette, ez az elmúlt tíz év viszonylatában mintegy 25 százalékos növekedést jelent.

A mintegy kétszáz ökoturisztikai bemutatóhely és intézmény felét valamelyik nemzeti park igazgatóság működteti. Egyebek mellett a környezeti nevelésben is fontos szerepet kapnak ezek a helyszínek. Éppen ezért a megújításuk, korszerűsítésük kiemelt feladata a hazai természetvédelemnek. Érdekesség, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természeti értékei bizonyulnak a legvonzóbbnak az ökoturisták körében.

Az egyik legértékesebb, kiemelt jelentőségű természeti kincs a Balaton-Felvidéki Nemzeti Parkban a Tapolcai-tavasbarlang. Nagyon népszerű a néhány éve átadott interaktív, főként a környezeti nevelést támogató látogatóközpontja is. Idén újabb beruházások várhatók itt és a régióban egyaránt.