Egyre nehezebb a rapsicok élete (sonline.hu)

Kedvezően alakult az első negyedév halőrzési szempontból – tájékoztatott honlapján a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A számok első látásra akár bizakodásra is okot adhatnának, ám a képet némiképp árnyalja, hogy február közepéig jég fedte a Balatont.

 

Március végéig nyolc horgásszal szemben intézkedtek a halászati őrök a fogási napló vezetésének elmulasztása miatt, szintén nyolcan engedély nélkül pecáztak, egy horgász a megengedettnél több bottal bukott le, egy alkalommal került elő a parton őrizetlenül hagyott horgászkészség.

Az idei első szabályszegő február végén bukott le Balatonmáriafürdőn. A marcali pecás úgy gondolta, jó lesz takarékoskodni a kvótával, ezért be sem írta a zsákmányát – három pontyot – a fogási naplóba. A dokumentum tanúsága szerint február dereka óta ötször próbálkozott halfogással, s ebből harmadik alkalommal volt sikeres. Az „elfelejtett” három kopoltyús mellett egy süllő és egy negyedik potyka volt az idei zsákmánya. Feltehetően hosszú ideig fog az emlékeiből élni, ugyanis a halgazdálkodási hatóság által kiszabandó büntetés mellé a társaság is eltiltja majd egy időre a területi jegy váltásától.

 

50 méteres eresztőhálóval bukott le

A legkirívóbb eset márciusban történt, amikor egy orvhalász 50 méteres eresztőhálóval bukott le. Egy többszörösen visszaeső horgász ügyében is a napokban született meg a Veszprém Megyei Kormányhivatal határozata. A balatonfüredi férfit 80 000 forint halvédelmi bírság megfizetésére kötelezték és két évre eltiltották az állami jegy váltásától, amiért halfogásra jogosító okmányok hiányában horgászott. Súlyosbító körülménynek számított, hogy az elmúlt három évben negyedik alkalommal fülelték le. A büntetést a halgazdálkodási társaság további négy évre szóló eltiltással fejelte meg.