Egy siófoki hölgy fordult segítségért a rendőrséghez március 10-én délután, mert a belvárosban eltulajdonították a rosszul lezárt kerékpárját. Egy bevásárlóközpont előtti tárolóból kelt lába a járműnek – a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint.
***
Az értékek megóvása érdekében a bűnmegelőzési szakemberek az alábbiakat tanácsolják:
– Távozáskor mindig zárja le kerékpárját! A megbízhatóság fontos, inkább egyszer vegyen minőségi zárat, mint kétszer kerékpárt!
– Biciklijét lakatolja stabil tárgyhoz, a vázat és a hátsó kereket egyszerre rögzítve!
– Ha hosszabb időre kell otthagynia kétkerekűjét, eldugott helyek helyett válasszon a forgalmas, jól kivilágított, közterületi kamera által is belátott lehetőségek közül!
– A könnyen leszerelhető tartozékokat (szerszámok, lámpák, sportkulacsok, okos eszközök) ne hagyja a kerékpáron!
– Lakása, nyaralója udvarán se hagyjon lezáratlanul, vagy felügyelet nélkül biciklit. A kertkaput nappal is zárja be, éjszakára pedig a zárt tároló jelenti a még nagyobb biztonságot.
– Amennyiben minden óvatosság ellenére bűncselekmény áldozatává válik, ne változtassa meg a helyszínt, és azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon.