Egy kis siófok-töreki mennyország (siofoki-hirek.hu)

Siófok töreki városrészében a helyiek adományaiból újítottak fel egy kis kápolnát és vasárnap délután „avatták újra” – a város honlapjának fotókkal kísért beszámolója szerint.

 

Valóban olyan ez, mint egy kis mennyország, fák között egy kis kápolna, de akár Törekire is lehet érteni, rengeteg zöld, erdő, természetvédelmi terület és közvetlen közel a Balaton; ezt hangsúlyozta a plébános atya is, a prédikációjában – mondta Réti Istvánné Piroska, a lakossági adománygyűjtés egyik szervezője. A másik Kizlingerné Erika volt. Az alapötlet: nagyon ráfért már egy belső felújítás az éppen harminc éve átadott kicsiny kápolnára. Gyűjtést szerveztek, s mivel igen gyorsan összejött a pénz, továbbgondolták: felújítanák a hajlékot kívül is, belül is.

„Két hónap alatt megvalósult, amit terveztünk, első szóra segítettek a helyiek, ki munkával, ki pénzzel – folytatta Réti Istvánné. – S nem csak az állandó lakosok, mert aki nyaralóingatlannal rendelkezik itt, az is magáénak érzi Törekit. Jó emberek élnek itt, ezt is bizonyította ez az összefogás. Most kívül is, belül is olyan kápolnánk van, mint új korában; még a tetőt is lemosattuk. Közel egymillió forintba került a felújítás.”

Havonta tartanak szentmisét, de a keresztelők, temetések miatt is fontos ez a városrészben élőknek. A vasárnapi újraszentelő szentmise után megvendégelték az érdeklődőket, gulyással, vadpörkölttel, az ügyes kezű lányoknak, asszonyoknak köszönhetően süteményekkel és még az íjászkodást is ki lehetett próbálni.

Egy kis töreki mennyország.

 (Fotók: siofoki-hirek.hu)