Egész városokat, térségeket üt ki a koronavírus-válság Magyarországon (portfolio.hu)

A Balaton környéke, a jelentősebb gyógyfürdővel rendelkező járások, a fürdővárosok és még számos magyarországi térség a legkiszolgáltatottabb a turizmus koronavírus-járvány miatt kialakult válságának. Egyes térségek számára a járvány következtében fellépő gazdasági krízis fog sokkal nagyobb helyi sokkot okozni, mint máshol, mert itt nincs más munkaalternatíva – mutatnak rá a Portfolio-hoz eljuttatott elemzésükben a HÉTFA Kutatóintézet szakértői, akik szerint ha ez a súlyos helyzet elhúzódik, akkor a kormánynak területfejlesztési eszközöket is be kell vetnie. A szakemberek egyúttal 4 konkrét javaslatot is megfogalmaznak a kormánynak annak érdekében, hogy ezekben a térségekben minél kisebb legyen a veszteség.

A portfolio.hu a HÉTFA Kutatóintézet elemzésére hivatkozva azt írja, hogy a turizmus a leginkább veszélyeztetett ágazatok egyike, ahol elsőként érzékelhető a koronavírus okozta járvány gazdasági hatása – azok a térségek, ahol a turizmus jelentősége nagy, biztosan a legnagyobb vesztesek között lesznek. Becslések szerint a turizmusban 400 ezer ember munkája került veszélybe.

A turizmus térben is koncentrált: a fővárosba irányul a vendégforgalom harmada, a Balaton régió településeire újabb ötöde – ezen belül is a legnagyobb számban Hévízre, Siófokra, Balatonfüredre és Zalakarosra. Emellett a gyógyfürdők (többek között Hajdúszoboszló, Bük, Eger, Gyula, Sárvár), illetve a nagyobb városok súlya jelentős (Szeged, Győr, Miskolc, Debrecen, Pécs).

Az elemzés a portfolio.hu-n olvasható.