Dől a dominó: szállodák, éttermek, cukrászdák is áldozatául esnek a tömeges fürdőbezárásoknak (penzcentrum.hu)

Komoly bajban a hazai fürdők: egy részük már bezárt, egy részük majd csak ezután fog, aki pedig talpon marad, annak is különféle trükköket kell bevetnie annak érdekében, hogy a lehető legkisebb veszteséggel megússza a mostani időszakot – írja a penzcentrum.hu.

 

Van ahol csöveket szigetelnek, csökkentik az elérhető szolgáltatásokat, van ahol a pénztáros lesz a büfés is egyben, sőt olyan is lesz, ahol bevezetik a négynapos munkarendet az adminisztráció számára. Az már pontosan látszik, hogy a belépőjegyek árán mindenhol emelni fognak, a kérdés már csak az, hogy milyen mértékben. De még ennél is nagyobb probléma, hogy ha egy fürdővárosban bezár a fő attrakció, akkor az magával rántja a szállás- és vendéglátóhelyek jelentős részét.

20212-ben a KSH adatai szerint összesen 428 állandóan vagy idényszerűen üzemelő gyógyfürdő volt Magyarország területén, ami jócskán elmarad a 2012-ben mért 586-os számtól. A fürdők személyforgalma 2010-től kezdve folyamatos emelkedésben volt, ezt a lendültet a pandémia törte csak le, megfeleződött 2021-re a látogatószám. És hiába várta a szektor, hogy 2022-es év a visszakapaszkodásról fog szólni, a sorozatos fürdőbezárások miatt örülhetnek, ha a tavalyi év látogatószámát megközelítik idén.

A turisztikai iparág mind a két, egymást szinte lélegzetvételnyi szünet nélkül követő válság legnagyobb vesztese: a covid alatt nem volt más választásuk, be kellett zárniuk ideiglenesen egészségügyi okokból, most pedig  egyre több étterem, szálloda, fürdő és egyéb turisztikai attrakció a megemelkedett fenntartási költségek miatt húzza le a rolót.

A kialakult helyzet legnagyobb áldozata tehát egyértelműen a turizmusszektor, azon belül is a fürdők, a gyógyfürdők és a gyógyhelyek. Ezek amúgy sem feltétlenül nyereséges helyek, pont ez az oka annak, hogy egy pillanattal sem tartanak tovább nyitva, amint megbomlik az egyensúly.  Nagyjából 95 százalékban önkormányzati tulajdonban vannak, a települések számára pedig nem a fürdő nyeresége a legfontosabb szempont, hanem az, hogy a hozzá kapcsolódó hotellel vagy vendéglátóipari szolgáltatásokkal együtt működjön a helyi turizmus – ezt még januárban fejtette ki Ruszinkó Ádám, a Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület elnöke. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy amúgy a fürdők jövedelemtermelő képességének növelése is fontos cél. Egyes gyógyászati, wellness, szépségipari szolgáltatások bevezetésével, a termálok akár meg is tudnák duplázni a bevételeiket. Persze akkor még nem láttuk, mi vár ránk az év második felétől.

 

A főváros kitart
Budapesti fürdők összesen 65 785 négyzetméternyi vízfelülettel rendelkeznek, 2021-ben az összbevételük 16 milliárd 805 millió forint volt, ami több ugyan, mint a 2020-as 13,6 milliárd, de jócskán elmarad a 2019-es 32,2 milliárdtól, sőt még a 2014-es szinttől is. Az országos összbevétel 120,4 milliárd forint volt, tehát az ország összes fürdőbevételének a 13,9 százaléka a fővárosban realizálódott, miközben a fürdők 7,9 százaléka, vízfelületnek is csak 11,7 százaléka van Budapesten. Ezek persze nem óriási eltérések, de jól mutatják a főváros súlyát.

Az idei év persze felemás lesz, sokan reménykedtek benne, hogy megközelíthetik, akár utol is érhetik az utolsó békeév, 2019 számait, de globális folyamatok ismét közbeszóltak. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2022-ben eddig sikeres időszakot zárt. A fürdők és a strandok kiemelt, a budapesti turizmus átlagszámai feletti vendégforgalmat bonyolítottak le. A nyári szezonban a vendégszám elérte a rekordévnek számító 2019-es forgalom 85%-át – közölte a BGYH Zrt.

A társaság energiaválságtervet dolgoz ki. Nem készülnek fürdők bezárására, de számítani lehet egyes szolgáltatások időbeli korlátozására és egyes létesítmények nyitvatartási idejének módosítására.

„Minden bevételi forrást igyekszünk növelni, megtartani, minden bizonnyal díjemelésre is sor kerül.  Az euróárfolyam alakulása alapján 2022. szeptember közepétől a történelmi fürdőkben megemeltük a hétvégi belépő díját, ez még így is lényegesen alacsonyabb árszínvonalat jelent a hasonló európai fürdők jegyáraival összevetve. A turizmus élénkülését tapasztaljuk” – nyilatkozták a penzcentrum.hu-nak.

 

A vidéki végvárak közül sok elesett

Vidéken azonban más a helyzet. Szinte nincs olyan nap, hogy ne kapnánk hírt egy újabb szálloda, étterem, múzeum, kiállítótér, városháza vagy éppen uszoda, fürdő bezárásáról. Ez nem csak az ott dolgozók és az oda érkező turisták szempontjából rossz hír, de látni kell, ha egy hagyományos fürdővárosban bezár egy fürdő, az sok szereplőt ránt magával a szakadékba, hiszen a helyi szállodák, apartmanok, éttermek és boltok is megérzik a vendéghiányt.

Az eddigi vidéki fürdőbezárásokról a hellovidek.hu írt legutóbb összegzést.