Diszeli szüret napfényes hangulatban, szép közösségi összefogással (tapolcaimedia.hu)

Nagy érdeklődés mellett zajlott a Diszel szüreti felvonulása és az azt követő szórakoztató-kulturális programsorozat. A helyi és intézményi szervezők, a városrész közösségi szellemű lakói egyaránt mindent megtettek annak érdekében, hogy a hagyományőrző rendezvény minden résztvevő számára szép élményeket jelentsen idén.  

A vidám program több száz fős látványos forgataga valamivel délután három óra után indult el a városrész templomától, miután a jelenlévők meghallgatták a hintóról szónokló Sály Gyula kisbíró rímekbe és humorba szőtt, boros hangulatú, tréfás instrukcióit, melyben a Diszel városrészt érintő idei fejlesztések és egyéb közösségi történések is helyet kaptak – tudósít a tapolcaimedia.hu. A kifogástalan  szép őszi  napfényes időben zajló szüreti felvonulásra a közösségi szellemű diszeliek alaposan felkészültek, vicces bormámoros  installációikkal feldíszítették a településrészt, programok sokaságát szervezték és meglehetősen nagy számban képviseltették magukat az eseményen.

Hagyományőrző társaságokkal, népviseletbe öltözött lovasokkal, lovas huszárokkal, a Vinum Vulcanum borlovagrend tagjaival megerősítve, élen a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekarral, a Batsányi Táncegyüttessel és Tapolca városvezetőivel indult és érkezett meg a menet a Csobánc Művelődési Ház közösségi udvarára, természetesen rendőri- , polgárőri biztosítás mellett. Itt zajlottak a rendezvényhez kapcsolódó szórakoztató- kulturális programok.

A színpadon elsőként a Batsányi Néptáncegyüttes felnőtt és fiatal táncosai léptek fel, majd a város polgármestere és önkormányzati képviselője szólt a  jelenlévőkhöz. Dobó Zoltán a köszönet szavaival kezdte mondandóját.

A szőlő- és borkultúra, az egymás iránt érzett tisztelet és szeretet hozott össze bennünket. Régóta nem voltunk ennyien együtt és ez azoknak az érdeme, akik összefogtak és közösséget akarnak látni Diszelben. Abban a városrészben, amelynek falu jellegű önállóságát, ahogy a múltban,  a jövőben is igyekszünk tiszteletben tartani. Köszönet jár a szervezőknek, akik energiájukat, idejüket, akár saját anyagi forrásaikat is beletették a szüreti programba, hogy az szép és nemes rendezvény lehessen

– mondta. A polgármester  külön is kiemelte  a Takács és Rózsa családot, akik “nagy erőkkel segítették a rendezvény létrejöttét”.

Tóth Bálint képviselő hasonlóan a polgármesterhez, a szervezők, a diszeliek részvételét, közösségi összefogását és a nemes cél érdekében tett erőfeszítéseit méltatta, mindenkinek jó szórakozást kívánva a programokhoz. Elmondta, különösen tetszettek neki azok a bábuk, szüreti, humoros részeges installációk amelyeket az itt lakók nagy számban készíttek. A beszédeket követően dr. Renner Sándor plébános megáldotta a szőlőharangot.