Dél-Balaton: így változtak a helyi adók (sonline.hu)

A Balaton-parti települések nemcsak a gyönyörű panorámával és a nyári élményekkel, hanem a helyi adókkal is versenyeznek egymással. Öt települést vizsgáltunk év elején, az  eredményekből kiderül, hogy míg egyes helyeken az adók a duplájára növekedtek, máshol évtizedek óta nem változott semmi – írja a sonline.hu. 

 

Siófok, a kiszámíthatóság városa

Siófokon 2023 óta változatlan mértékűek az adók. Az építményadó továbbra is három övezetre osztva érvényes:

  • az első övezetben, amely a Balaton és a vasút közötti területet foglalja magában, 80 négyzetméterig 780 forintot kell fizetni négyzetméterenként. Ha a lakás nagyobb, 1170 forintra nő az adó négyzetméterenként. Az üdülő tulajdonosoknak az első övezetben mélyebben a zsebükbe nyúlhatnak, itt 1310 forint négyzetméterenként.
  • A második övezetben minden lakásra egységesen 780 forint a négyzetméterenkénti adó, az üdülőkre itt is 1310 forintot kell fizetni.
  • A harmadik sávban található övezetben a lakásokra 80 négyzetméterig 1235 forint az adó, afölött 1850 forintra emelkedik. Az üdülőkre itt is 1850 forint a négyzetméterenkénti teher.
    Az idegenforgalmi adó változatlanul 550 forint fejenként és vendégéjszakánként, míg a helyi iparűzési adó mértéke továbbra is 1,8 százalék.

 

Balatonföldváron szinte egekbe szöktek az adók

Balatonföldváron 2025 januárjától az adók szinte a duplája emelkedtek a szomszédos városokéhoz képest. Az építményadó a vasúttól északra eső területeken 2900 forint négyzetméterenként, a középső, vagyis a 7-es útig terjedő övezetben 2500 forint négyzetméterenként, míg a külterületeken 2100 forint négyzetméterenként. A telekadó szintén megdöbbentően magas: 800 négyzetméterig 500 forint négyzetméterenként, az e fölötti részekre pedig 350 forintot kell fizetni négyzetméterenként. Bár az idegenforgalmi adó maradt 500 forint fejenként és vendégéjszakánként, az ingatlantulajdonosok jelentős terhet viselnek.

 

Balatonlelle a Balaton-parti adók Monacója

Balatonlellén több mint 20 éve nem emeltek adót a lakosság terhére, és 2023-ban is csak az idegenforgalmi adót növelték 500 forintra fejenként és vendégéjszakánként. Építményadó: egy lakás után mindössze 101 forintot kell fizetni négyzetméterenként évente. Még a nagyobb alapterületű ingatlanok esetében sem emelkedik drasztikusan az összeg. Üdülők esetében az adó 700 forint négyzetméterenként, ami továbbra is kimondottan kedvező. Balatonlelle tehát a balatoni ingatlanvásárlók egyik legkedvezőbb célpontja, ahol nemcsak a panoráma, de a pénztárca is jól jár.

 

Balatonbogláron az emelési terveket elvetették
Balatonbogláron 2023-ban történt utoljára adóemelés, azóta a helyi képviselő-testület nem támogatta a terhek növelését. Tavaly novemberben ugyan volt egy előterjesztés az emelésre, de végül azt elutasították. Így az építményadó változatlan maradt, üdülők esetében például 1000 forint négyzetméterenként. Az idegenforgalmi adó 550 forint fejenként és vendégéjszakánként, a helyi iparűzési adó pedig az országos szinten maradt, azaz 2 százalék. Balatonboglár ezzel a döntéssel a lakossági elégedettséget és a turizmus vonzerejét helyezte előtérbe.

 

Fonyódon a helyieknek kedveznek

Adók szempontjából Fonyód középszinten áll, de kiemelkedően kedvező a fonyódiak számára. Az építményadó a vasúttól északra eső területeken 1400 forint négyzetméterenként évente, míg a déli oldalon 1100 forint négyzetméterenként. A helyi lakosok azonban 750 forintos kedvezményt kapnak négyzetméterenként, így csökken a terhük. A telekadó mértéke északon 80 forint, délen 60 forint négyzetméterenként. Az idegenforgalmi adó maradt a szokásos 500 forinton fejenként és vendégéjszakánként. A polgármester, Erdei Barnabás elmondása szerint 2025-ben sem terveznek adóemelést – írja a sonline.hu.