Csodás Magyarország: Provence-érzés a Balatonnál

A Káli-medence több mint egy földrajzi név – életérzés. A magyar Provence-ként emlegetett vidék bájos falvait, tágas rétjeit, szőlő- és mandulaligeteit legjobb biciklivel felfedezni.

A hajdani kisnemesek szépen felújított házai máig őrzik a táj népi építészeti hagyományait. Az apró falvakkal határolt medence nagy részét bejárhatjuk a Káli8-as kerékpáros útvonalon, amely két, Köveskálnál egymásba kapcsolódó körből áll. A különböző kitérőkkel variálható fővonal szinte minden fontos látnivalót érint. Aki szívesen gyalogol, annak a tematikus tanösvényeket is ajánljuk, ezek a legapróbb kincsekre is felhívják a figyelmet.

A túrák egyike a „kőteknő” természetes központjához, a karsztvizekből és csapadékból táplálkozó Kornyi-tóhoz is elvezet. Igazi madárparadicsom vár itt ránk, s kis szerencsével a közelében lévő ürgelyukak félénk lakóit is megpillanthatjuk.

Kihagyhatatlan látnivaló a Monoszló mellett őrszemként magasodó Hegyestű félbevágott kúpja, amelynek tetejéről pazarul belátni az egész Káli-medencét. A geológiai bemutatóhelyként működő egykori kőfejtő különlegessége, hogy feltárja látogatója előtt egy több millió évvel ezelőtt működő bazaltvulkán belsejét.
A vidék jellegzetes képződményeinek számító kőtengerek a hajdani Pannon-tengerben lerakódott homokból születtek. A szentbékkállai a leglátványosabb: a ligetes kőháton mintha óriások dobálták voltak szanaszét a hatalmas sziklatömböket. Keressük meg a ház nagyságú ingókövet – a megfelelő helyre lépve rajta megbillenthetjük a gigászi kőtáblát.

(A cikk eredetileg a Magyar Turisztika Szövetség Alapítvány Csodás Magyarország című kiadványában jelent meg.)