Club Aliga: az aligaiak nem ezt várták

„A PRO-MOT Hungária Kft. a múlt héten tájékoztatta az aligai polgárokat, hogy – nagyúri kegyként – az idei szezonban nem zárják el a partot a nagyközönség elől. Ám az aligaiak nem ezt várták. Azt várjuk, hogy a tulajdonviszonyokat rendező szerződést végre elfogadják, és ne a befektetők jóindulatán múljon, hogy a magyar állampolgárok lejussanak a Balaton partjára” – fogalmaz az Aligai Fürdőegyesület a Club Aligáról szóló közleményében.

 

A közlemény így folytatódik:

„A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő álláspontja szerint a közterületek közterületként történő nyilvántartásba vételéhez már csak a PRO-MOT nyilatkozata hiányzik. Kérjük, nyilatkozzanak végre.

Azt is kérjük, hogy álljanak végre szóba az aligai polgárokkal. Közleményeikben azt állítják, hogy a fejlesztéseket a nagyközönség érdekében tervezik, szerintük Aliga jobb és szerethetőbb lesz, mint eddig bármikor. Egyelőre azonban csak annyit tudunk – a napokban közzétett környezeti engedély alapján -, hogy az ikonikus aligai partfalat le akarják rombolni, valamint hogy a parti területeket máris parcellázták, a nagy haszonnal kecsegtető eladás érdekében.
 
Az aligai polgárok és egyesületünk akár még partnerek is lehetnek a parti területek szebbé és jobbá tételében, feltéve, hogy a befektetők igénylik ezt. Azt kérjük, hogy – a sajtóban üzengetés helyett – a befektetők és a PRO-MOT tartson legalább egy fórumot, melyen ismertetik a terveiket, és amelyen megismerhetik azt is, hogy mit szeretnének az aligaiak.”