Centenáriumot ünnepeltek a bogláriak (sonline.hu)

Az idén ünnepli fennállásának századék évfordulóját a balatonboglári római katolikus egyházközség. A centenáriumról a közelmúltban a Varga Béla Művelődési Házban emlékeztek meg.

A műsor első felében néhány képet villantottak fel a boglári katolikusok múltjából, majd Szentiványi Róbertről, a város első önálló káplánjáról, Kotsis Istvánról, a templom tervezőjéről és a lengyel menekültek kapcsolatának bemutatásáról hallhattak előadást az érdeklődők. A centenáriumi ünnepség egyik lélekemelő mozzanata az InAeternum együttes és a Boglári Játékszín közös zenés-bábos produkciója volt. Az ünnepség zárásaként került sor a rajzpályázat eredményhirdetésére. A sok beérkezett alkotás közül a zsűri hosszas mérlegelés után választotta ki a díjazottakat. A „Mi hitünk – a mi Boglárunk” fotópályázatra beérkezett pályaművek közül a zsűri egyhangú döntéssel választotta ki az első három helyezettet, a beérkezett munkákból kiállítás nyílt a művelődési házban.

Kiállítás is nyílt a centenárium alkalmából
Ezt követően bérmálási szentmisén vettek részt a hívek, ahol Varga László püspök atya 13 fiatalnak szolgáltatta ki a szentséget. A szentmise végén különleges püspöki áldásban részesültek azok, akik hosszú ideje szolgálják hűségesen és önzetlenül a boglári egyházközséget.

A teljes cikk itt elolvasható.