2018-ban 20 százalék felett nőt a céges rendezvények piaca, a legmarkánsabb bővülést a csapatépítők adták – derült ki a Szallas.hu csoporthoz tartozó KonferenciaHotelek.hu elemzéséből. Konferenciahelyszínek kapcsán a több hónapban teltházzal futó Budapest vitte a prímet, míg a csapatépítők esetében Siófok, Balatonfüred és Tata került a top 3-ba. A munkaerőpiac sajátosságait figyelembe véve 2019-ben további növekedés várható.
Nagyot ment tavaly a konferencia és csapatépítő tréningek piaca. A Szallas.hu csoporthoz tartozó, céges rendezvények szervezését támogató KonferenciaHotelek.hu adatai szerint a konferenciák területén 20, míg a céges csapatépítők esetében 25 százalékos volt a bővülés. „Tulajdonképpen iparágtól és cégmérettől függetlenül minden szegmensben komoly növekedést mértünk. Míg nehezebb időkben a céges rendezvények száma jóval alacsonyabb és általában minden esemény nagyon előre tervezett, úgy a tavalyi évben kialakult a last minute konferenciázás jelensége: viszonylag nagy, akár 300-400 fős rendezvények szerveződtek »hirtelen felindulásból«, egyébként teltházzal. Az egy főre eső költség egyébként 35 ezer forint volt, ami szállást, két kávészünetet, ebédet, vacsorát és terembérlést tartalmazza” – ismertetett egy új trendet Dusza Hajnalka, a KonferenciaHotelek.hu marketingvezetője.
A konferenciahelyszínek tekintetében továbbra is a főváros dominál, Budapesten óriási a kereslet, amit a jelenlegi infrastruktúra már nem igazán tud kielégíteni. „A fővárosban nagyjából minden helyszíntípusból több is eladható lenne, de leginkább a jó minőségű, igényes 3 csillagos, illetve alsó kategóriás 4 csillagos, nagy befogadó képességgel, számos konferencia teremmel rendelkező új szállodák enyhítenék a hiányt” – tette hozzá Dusza Hajnalka. A szakember szerint ezzel szemben a vidéki piaci jól ellátott, bár az agglomerációban is jól jönnének további, 150 fő befogadására képes 4-5 csillagos hotelek. A legnépszerűbb konferenciahelyszínek top 5-ös listájára egyébként Budapest után csak vízparti települések fértek fel, a fővárost sorrendben Siófok, Balatonfüred, Visegrád, illetve Velence követte.
A céges elvonulás, mint a megtartás eszköze
A klasszikus konferenciákkal szemben a céges csapatépítőket ugyanakkor már előszeretettel szervezik vidékre a vállalatok, a főváros nem is szerepel a top 10-es listában, melynek dobogós helyeit Siófok, Balatonfüred és Tata bérelte ki tavaly. „4-5 éve a csapatépítők még leginkább tavasszal és ősszel szerveződtek, az elmúlt években azonban eltűnni látszik ez a ciklikusság, tulajdonképpen minden hónapban jelentős számú csapatépítő szerveződik. Ha mindenképpen ki szeretnénk emelni 1-1 erősebb hónapot, akkor a 2018-as évben február, április, június, augusztus és szeptember volt erősebb. Mindez nyilván annak is köszönhető, hogy a vállalatok a csapatépítők szervezésében látják a munkaerőmegtartás egyik fontos eszközét, így ma már iparágtól és cégmérettől függetlenül mindenhol jellemző az évi legalább egy elvonulás” – kommentálta a KonferenciaHotelek.hu adatait Dusza Hajnalka. Az átlagos magyar csapatépítő hossza egyébként 2,65 nap volt 2018-ban, a tipikus részvételi szám 50 fő, míg az 1 dolgozóra jutó szállásköltség 21 185 forint volt. Programok tekintetében két irány figyelhető meg. Az alacsonyabb költségkerettel futó csapatépítők esetében jellemző a közös főzés, míg a másik irányt a külsős trénercég által szervezett aktív programok – pl. hajózás, quadozás – jellemzik.
2019 tovább nő a céges rendezvények piaca
A KonferenciaHotelek.hu előrejelzési szerint 2019-ben további bővülés várható ezen a piacon, amit a kedvező gazdasági környezett mellett – különösen a csapatépítő tréningek kapcsán – a munkaerőhiány is generál. A vállalatok valószínűleg még több aktív programot szerveznek majd dolgozóiknak annak érdekében, hogy őket még jobban egymáshoz és a céghez láncolják.
Top 10 konferenciahelyszín 2018-ban
- Budapest
- Siófok
- Balatonfüred
- Visegrád
- Velence
- Eger
- Kecskemét
- Szeged
- Győr
- Debrecen
Top 10 csapatépítő tréninghelyszín 2018-ban
- Siófok
- Balatonfüred
- Tata
- Cegléd
- Tatárszentgyörgy
- Telki
- Győr
- Noszvaj
- Sarud