Bűnmegelőzési Corso Somogyban és a Dél-Balatonnál

A Somogyon átívelő bűnmegelőzési program, a Bűnmegelőzési Corso következő állomása a Marcali Rendőrkapitányság illetékességi területe lesz, ahol április 1. és 12. között csaknem egy tucat intézménybe látogatnak el a szakemberek, hogy vagyonvédelmi ismeretekkel bővítsék az érdeklődők tudását. A zárórendezvények  április második felében, valamint májusban a nagyatádi és a siófoki járásban lesznek, ahol az idősek biztonsága és az állatok védelme lesz fókuszban.

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Bűnmegelőzési Corso február elején indult útjára. A rendezvénysorozat keretén belül a rendőrkapitányságok előadói egy adott időszakban intenzív figyelemfelkeltő és felvilágosító tevékenyéget folytatnak azokban a témákban, melyek prioritást jelentenek a somogyi emberek biztonságát érintően.

A témában leginkább érintett korosztályokat előtérbe helyezve februárban Barcson drogprevenciós, március első felében Fonyódon pedig az internet veszélyeire rámutató témákat érintve tartottak előadásokat a szakemberek.

Az előadókkal március közepe óta Kaposváron és a környező településeken találkozhatunk, akik a hozzátartozók közötti erőszak megelőzésével foglalkoznak. A hónap végéig több mint húsz helyszínt, köztük iskolákat és gyermekjóléti intézményeket, valamint idősotthonokat és nyugdíjasklubokat látogatnak meg, munkájukat pedig már a frissen használatba vett mobil bűnmegelőzési centrum is segíti.