Keszthely város értékeit egy 2014-ben létrehozott nyilvántartó gyűjtemény tartalmazza. A Keszthelyi Érték Napon, pénteken hirdették ki, hogy 2019-ben mi kerülhetett a katalógusba. Két értékkel bővülhetett idén a gyűjtemény. A “Keszthely Kincse” okleveleket Csótár András, a Keszthelyi Értéktár Bizottság tagja, valamint Vozár Péterné alpolgármester adta át. A Balaton Színházban megrendezett Keszthelyi Érték Napon egy gyerekeknek szóló vetélkedőt is szerveztek ez alkalommal.
A vetélkedő egyik feladata versírás volt, amit a résztvevő csapatoknak egyenként elő is kellett adni – tudósít a TV Keszthely. Az általános iskolák hetedik és nyolcadik osztályaiból három fős csapatokkal lehetett nevezni. Tíz helyi és egy cserszegtomaji iskola vett részt a Festetics család történetét körüljáró versenyen.
A Keszthelyi Érték Nap alkalmából idén az egyik oklevelet a Keszthelyi Városi Karnevál kapta. A rendezvényt a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete tizenkilenc évvel ezelőtt kezdeményezte. A közelgő, februári karnevál már a jubileumi, huszadik lesz. A rendezvényt a hölgyek nem egyedül szervezik – nagyon sok támogató áll a siker mögött.
Az iskolák, óvodák, családok, munkahelyek, vállalkozók, természetesen a mindenkori önkormányzat mellénk állt és akarja ezt a rendezvényt. Ez egy holtidőben lévő rendezvény. Ugye balatoni helység vagyunk, ehhez képest ez egy téli dolog, úgyhogy úgy gondolom, hogy turisztikai jelentősége is volt, van, és lesz” – fogalmazott a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesületének elnöke, Dévényiné Balogh Gyöngyi.
A másik “Keszthely Kincse” címet a Keszthelyi Zsinagóga kapta, benne a bibliakerttel és a temetővel. A zsinagógát a Festeticsek idején Hofstedter Kristóf tervezte, az egykori imaház helyén. Az 1789-ben megvalósított épületet 1995-ben újították fel. Erről Rejtő Gábor, az EMIH Keszthelyi Hitközség elnöke ezt mondta: „Keszthelyieknek, vidékieknek, az üdülőknek, külföldieknek megpróbáljuk terjeszteni, hogy ismerjék meg a zsidó szokásokat. Minél többen jöjjenek el a zsinagógába is, és mindenkinek el tudjuk mondani a történetünket.”
A Keszthelyi Érték Napot a Keszthelyi Hungarikum Klub szervezte meg. Az oklevelek odaítéléséről a Keszthelyi Értéktár Bizottság határozott.