A Balaton és a szőlőhegyek nagytőke általi pusztításáról, a pandémiamigránsokról, és az erdősítési program haladásáról is szól egyebek közt a 24.hu Bojár Iván András lapalapítóval, városarculati tanácsadóval, építészek vérmes kritikusával, a Balaton-felvidék időnkénti lakójával, és a 10 millió Fa mozgalom elindítójával, aki szerint a Szent György-hegy elesett 2020-ban.
A pandémiát említve, volt egy roham az utóbbi években, sokan felfedezték a vidéki Magyarországot, kiemelten a balatoni régiót, és leköltöztek. Ön is tapasztalta ezt a rohamot a környékén?
– 2020 egyértelmű fordulópont a régióban. A város egy meghosszabbított nyúlványa lett a térség, amire azóta úgy gondolok, mint Budapest 24. kerületére. Az a társadalmi szövet, ami Budapesten például a belvárosi éttermeket tartja el vagy üzemelteti, odaköltözött. Érdekes volt ez a belső migráció: annyira gyűlöltük már a migránsokat, hogy amikor megjöttek a budapestiek, meg tudtuk élni, hogy mi vagyunk a kvázi pandémiamigránsok. Ki se jöttem a házamból hónapokig, le se kellett mennem a telekről, mert teljesen elláttam magamat. Erre igyekeztem is odafigyelni, hogy a lakosság ne érezze veszélyeztetettnek tőlem magát.
– A Szent György-hegy elesett 2020-ban. A mi kis csendes, nyugodt, baráti, családias, imádnivaló Szent György-hegyünk kirakatba került, és megjelentek azok az üzleti vagy hatalmi körök, amik egy addig nem ismert, új minőséget hoztak a hegyre. Amíg ez nem volt, azt gondoltam, a hegy és vidéke lehet egy olyan önfenntartó, ökologikus közösség helye, amelyik öntudatosan vigyáz azokra a biológiai, geológiai, építészeti, kulturális értékekre, amik jellemezték ezt a vidéket.
Talán túl jó helyen van a hegy…
– Nem volt akkor még jó helyen, ezt 2020 hozta be. Addig úgy nézett ki, hogy a NER Balatonfüreden túl nem jön, vagy csak alig. Ehhez a pandémia kellett, hogy hirtelen elfogyjanak a helyek. Füred környéke megtelt gyakorlatilag, egy meghatározott körhöz pedig olyan túlzott mennyiségű pénz került, amivel nem tudnak mit kezdeni, muszáj, hogy elköltsék.
Ön még nem menekül az átalakult Szent György-hegyről?
– Ha romlik a helyzet, lehet, hogy kénytelen leszek. Én ott akartam és ott akarok megöregedni.
A Balaton nem nagyon bírja már el a nagy rohamot, a közüzemi hálózatok és az ökológiai rendszer is szenved. Mi ön szerint a Balaton tűréshatára, mennyire vagyunk közel ehhez?
– Hálistennek nálam sokkal okosabb emberek orientálnak ebben. Ott van Szöllősi-Nagy András, fantasztikus hidrológus, nemzetközi szinten is kiemelkedő tudású szakember, egyértelműen megmondta: már most túl van terhelve a Balaton vize. Látszik, hogy ennek a nyakló nélküli nyomulásnak az a következménye, hogy eltűnik a part és a parton élők kapcsolata a vízhez. Érdekes, hogy Budapest több évtizednyi öntudatra ébredés után lépéseket tesz azért, hogy a lakosság közel kerüljön az egyetlen nagy vízhez, a Dunához, közben pont ennek ellenkezője zajlik a Balatonnál. Ami Badacsonyörsön történt, az is egészen elképesztő és botrányos dolog [a volt kemping területét tarolták le, hogy lakóparkot építsenek a területre – a szerk.]. A volt Limnológiai Intézet egykori vezetője, Jordán Ferenc is keményeket mondott, nem véletlen, hogy kirúgták, ez tök egyértelmű: ne mondjon olyanokat, ami az üzlet útjába áll. Az lehet, hogy ő szakmailag, nemzetközileg is hiteles, de ilyeneket ne mondjon.
A volumenekről már szót ejtettünk, esztétikailag mi a véleménye mindarról, ami a Balatonon mostanság felépült, épülőben van?
– Annak idején, lassan 10 éve megírtuk Darabos György barátommal a Nagy Káli Könyvet, és szándékos célunk volt, hogy a korlenyomaton túl egy olyan mintakönyv legyen, amit a bebírók is forgathatnak, példákat vehetnek belőle, tanulják meg, hogy viselkedjenek jól ebben a környezetben építészetileg, kertépítészetileg. Van viszont ez a kulturálatlan, arrogáns vonal, aki – eszem megáll! – mélygarázst épít a Szent György-hegy oldalába. Gyakorlatilag rózsadombosítanak szőlőterületeket, aminek ez a varázsa, ezért szeretjük, ezért megyünk oda, ezért az életformáért.
– Meg se tudom mondani, miért csinálják ezt: kényelmesebb neki, nem romlik el a dukkózás a SUV-ján? Nem tudom, mi értelme sok millió forintot költeni teremgarázsra ahelyett, hogy csinálna egy szép szőlőlugast az autója fölé.
Ez eddig elég lehangolóan cseng…
– Mondom a jó részét is! Ez a régió változatlanul az építészeti innovációk terepe. Időnként egészen tehetős megbízó jó ízléssel, háttérrel hagy kitűnő építészeket megnyilvánulni. Nemrég írtam egy csodálatos zánkai villáról – Kovács Csaba és Poós Tamara tervezte –, ami nagyszerű példája annak, hogyan lehet úgy luxusépületet csinálni, hogy a luxus a benne létezés kényelmét jelenti, és nem kirakati rongyrázást. Én nem ragaszkodom minden mai épület esetében a 18-19. századi népi építészet egyes részeinek visszahozatalához. Én is így tettem mondjuk, az előző házam ilyen szellemben készült el, és a mostani épületemnél is – ha egyszer lesz pénzem – hasonló részletek megjelenhetnek majd, de nincs azzal se baj, ha a formai és mértékproblémákat jól adaptálja valaki. Ritmus, forma, arány, anyaghasználat, ezekből dolgozik egy tervező. A modern épületeknél sokkal jobban zavar a Káli-medencében például, hogy akadnak konténerházak, mint Mindszentkállán, amiket bizonyára engedélyeztek valakik, ez abszurd.
Mi a helyzet a nagyobb beruházásokkal a Révfülöptől Balatonedericsig terjedő partvidéken? Melyek a legellentmondásosabbak?
– Én tovább húznám ezt Keszthelyig. Hisz 1949-ig az északi part zöme Zala megyéhez tartozott, építészetileg, településképileg egységesek a falvak végig, hisz 900 évig közigazgatásilag egy terület volt. Keszthelyen borzalmas dolgok történnek, de az aligai partfalbontó beruházástól is a hajamat tépem. Aztán ott van a tihanyi, fél hegyet ledózeroló projekt. Nem tudom, lehet, hogy a világ legszebb épülete lesz, de hogy ilyen brutálisan haraptak bele a hegyoldalba, és ezt 500 ezer forintos bírság ellenében „bárki” megteheti, ez vicc. A badacsonyörsi eset is botrányos, már az is, hogy azzal kezdődik, a partmenti nádas és liget ugrik, kivágják. Általánosságban arra hívnám fel a figyelmet, hogy ezek az épületek mind Excel-táblázatban készülnek, nem esztétikai szempontok jönnek elő elsősorban, hanem hogy hol van a haszon. Ezt értem, keressen sokat a beruházó, de 5 kilométerrel beljebb is hülyére tudná keresni magát.
– Az önkormányzatoknál pedig táskában megkapott 3 millió forinttal az egész testület tokkal-vonóval vihető, és fejet hajtanak. Azt a közösséget árulják el, amit képviselnek.
…
Képzeljük el, hogy ön kap egy kormánybiztosi pozíciót azzal a felkéréssel, hogy Bojár úr, rakjon le egy tervet az asztalra, hogy tudjuk a Balatont fenntarthatóbb régióvá tenni. Persze azzal együtt, hogy megfeleljen az igényeknek, jó legyen a horgászoknak, a vitorlázóknak, a fürdőzőknek, pompás legyen a vízminőség és az ökológiai egyensúly is megmaradjon. Hogy lehet ezt egyensúlyba hozni?
– Szerintem nem lehet. A Balaton legnagyobb erénye, hogy még mindig viszonylag érintetlen, viszonylag még nincs annyira körbeépítve. A déli partnak vannak brutál szakaszai, de ez a 20. század eleje óta így van. A Balaton még alkalmas rá, hogy vissza legyen vadítva. Én egy rezervátumszerű irányba nyitnék. Minél inkább visszaadni a természetes jelleget, ugyanis az lesz az unikális. Ha az európai tavakat nézzük, akkor a Lago Maggiore, Garda-tó – amik léptékükben versenyben vannak a Balatonnal –, mind túlterheltek építészetileg, urbanisztikailag.
– A Balaton még tud lenni olyan víz, amibe be lehet hajtani a csordát.
Ez a gyakorlatban mit jelentene? A nádasból az összes stéget és feltöltést kiszedjük, minden második vitorláskikötőt elbontjuk? Ez nagyon radikális beavatkozásokkal járna, a Balaton annyira be van építve.
– Igen, ezt egyetlen egyszer lehet megcsinálni. Egy választások utáni kormánydöntés kell. Májusban megalakul egy kormány, júniusban le kell ezt zongorázni, és akkor még lesz négy év kimosolyogni. A betonozott partfalakat is vissza kéne bontani, teljesen értelmetlenek, alig van már fövenyes partszakasz. Egy ilyen munkához kellenek többek közt hidrológiai, limnológiai szakemberek, mert minden olyan lépés felesleges lenne, amiben ők nem tudnak megegyezni.
– Elég sok trükközésről hallani a dűlők átalakulásával kapcsolatban. Úszómedencék mint tűzivíztározók, mezőgazdasági épületek, amik voltaképp 200 négyzetméteres villák, ráadásul szóbeszédek szerint egy őstermelőnek minősített strómanokkal operáló üzleti kör működik a háttérben.
A teljes interjú itt olvasható.