Bérbe adják a BAHART vitorláskikötőit

A tavaly többségi állami tulajdonba került Balatoni Hajózási Zrt. szeptember 18-án rendkívüli közgyűlésen tárgyalja  a 11 egységből álló vitorláskikötő-lánca bérbeadási feltételeit. Mivel a kisrészvényes balatoni önkormányzatoknak nincs érdemi beleszólása a döntésbe, várhatóan még szeptemberben megjelennek a pályázatok arról, milyen feltételekkel lehet 2021. január elsejétől 15 évre bérbe venni  a vitorláskikötőket – értesült a hirbalaton.hu.

 

A BAHART többségi tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) idén tavasszal fogadta el a BAHART reorganizációs tervét a kisrészvényes balatoni önkormányzatok vezetőinek ellenszavazata, illetve tartózkodása mellett. A hajózási társaság egyben tartását vágyó balatoniak körében különösen négy közforgalmú kikötő eladásának terve verte ki a biztosítékot – amelyekkel kapcsolatban azóta módosultak a tervek.

A cég legnyereségesebbnek tartott, a menetrendi hajózás veszteségeit ellensúlyozó vitorlás-kikötőlánc üzemeltetését érintő, a reorganizációs tervben megfogalmazott bérbeadási szándék ellen is többen felszólaltak, de ebben az esetben a tervek nem változtak. A társaság működésének optimalizálása nevében megkezdődött már a cég több ingatlanjának értékesítése is.

A rendkívüli közgyűlés után várhatóan hamarosan napvilágot látnak a kiírások a vitorláskikötő-lánc bérbeadásának feltételeiről.

A hirbalaton.hu információi szerint a kikötő-lánc – Alsóörs, Badacsony, Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonfüred, Balatonlelle, Balatonszemes, Fonyód, Siófok, Szigliget és Tihany BAHART-tulajdonban lévő vitorláskikötőinek – üzemeltetési jogára egyben lehet majd pályáznia Magyarországon bejegyzett székhelyű gazdasági társaságoknak, vagy gazdálkodó szervezeteknek.

Mivel a szerződéseket 2021. január elsejétől kívánják megkötni, nincs sok idő, így várhatóan már októberben lezárul a tender.

***

A hirbalaton.hu összefoglalója itt olvasható a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) állami többségi tulajdonba kerülését követő átalakítási tervekről, majd az azt követő reakciókról, aggodalmakról.