A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő a Balaton északi partján töltötte a gyerekkorát, de Badacsonyhoz és Keszthelyhez is számos kedves emlék fűzi.
A szigligeti Kiskápolna a mai napig az egyik kedvenc helyem, ha csak tehettem, oda „szöktem el” a világ elől, majd a napos domboldalon ülve álmodoztam – kezdi Básti Juli. – Gyerekként megfogadtam, itt megyek majd férjhez, és a gyerekeimet is itt, ezen a gyönyörű helyen tartom keresztvíz alá.
Nehéz szavakba önteni, sokat jelent számomra, hogy ez a két tervem megvalósult. De nemcsak a Kiskápolnához barangoltam szívesen, ha úgy alakult, a szigligeti várba, avagy a Királyné szoknyájának nevezett, kúp alakú vulkáni tanúhegyre is szívesen felmásztam.
Ó, az a csodálatos vidéki élet…
Akkor még a tejcsarnokba kellett tejért menni vagy házakhoz – idézi fel emlékeit a színésznő. – Amíg nagyon kicsi voltam, a nagypapám kísért el, szerettem ezeket a közös sétákat. Később már önállóan is mehettem, ismertem már a faluba vezető utat, engedték, hogy egyedül hozzam el a tejet! Bizony eleinte énekeltem, fütyörésztem, hogy ne féljek, ugyanis akkor még, ha nem is árkon-bokron keresztül, de az erdőben kanyargó vékony ösvényen kellett a faluba menni, nem volt még sehol betonút. Ha házhoz mentem tejért, végignézhettem, ahogy megfejik a tehenet, megkóstolhattam a frissen fejt, meleg tejet, azután pedig siettem haza, ahol a nagymamám felforralta, majd piros pöttyös bögrékbe mérte ki, hogy végül aludttej legyen belőle.
Kirándulás az északi parton
Kiskoromban, ha jó idő volt, áthajóztunk Badacsonyba, aztán mennyei sült halat ettünk. Ha pedig az időjárás nem volt kegyes, akkor Keszthelyre kirándultunk. Sétáltunk egy nagyot Magyarország harmadik legnagyobb, ma is a leglátogatottabb, gyönyörű kerttel körülvett kastélyában, a Festeticsben, de a Balaton Múzeumot sem hagytam volna ki. (A Balaton legrégebben alapított múzeuma a magyar tenger természeti és kulturális értékeit tárja elénk.)
Új szerelem: a Káli-medence
Bár Básti Juliék szigligeti háza már nincs meg, nem telik el úgy év, hogy ne kirándulnának arra is. – A Káli-medencében vettünk egy romos vincellérházat, azt újítottuk fel, onnan pedig autóval Szigliget mindössze 13 perc – teszi hozzá a színésznő. – Mostanában a férjemmel a Káli-medencét igyekszünk felfedezni. Barangolunk a magyar Toszkánában. Szeretünk túrázni a lankás dombok között, felmászni a Csobánc, a Gulács, a Szent György-hegy tetejére vagy lemegyünk egyet úszni Ábrahámhegyre. Olykor pedig biciklire pattanunk, azán tekerünk egyet: Salföld, Köveskál, Kékkút, Szentbékálla régi falvai, remek éttermei hívogatnak- olvasható a blikk.hu-n.