Bár a BB kiszállt, nagyszabású szüreti fesztiválra készülnek Bogláron

Balatonboglár önkormányzata szerdán közleményben tudatta, hogy a felmerült nehézségek ellenére minden eddiginél színvonalasabb, és sikeresebb szüreti fesztiválra készül augusztus 16-20 között. Csalódást okozott, de nem töri meg a több mint 40 éves hagyományt, hogy a rendezvény névadója, és elindítója, a BB Balatonboglári Borgazdasági Zrt. kiszállt a történetből – derül ki a közleményből.

Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere a hirbalaton.hu-nak elmondta, sajnálattal vették tudomásul, hogy a privatizáció után fővárosi központúvá vált BB Balatonboglári Borgazdasági Zrt. vezetői sokkal kevésbé tekintik magukénak a több mint 40 éves múltra visszatekintő rendezvényt, mint azt a BB korábbi vezetői tették.

A boglári borfesztivál megszervezésével idén egy újabb, profi, kaposvári fesztiválszervező céggel kötöttek megállapodást, a rendezvényt közel 15 millió forint értékű összeggel és szolgáltatásokkal támogatja a város – mondta a polgármester.

A korábban kitűzött cél marad, miszerint fokozatosan megválik vásári-, búcsú jellegétől a Boglári Szüreti Fesztivál, amely immár elhagyja nevéből a „BB”márkajegyet. Mint azt Mészáros Miklós kifejtette, az egyre minőségibb termék és programkínálatot jelentő átalakulás több éves folyamat.

A város közleménye szerint: „Idén a megszokott két színpad helyett további új koncerthelyszínekkel, minőségi borkínálattal, kiemelkedő vendéglátással és színes vásári forgataggal várják a magyar és külföldi látogatókat. A zenés tűzijáték ezen a nyáron is fénypontja lesz a fesztiválnak. A színpadi produkciók változatos szórakozást nyújtanak mindenkinek a folyamatosan szépülő Platán sétányokon és a strand egész területén. A családok minden tagja, kicsik és nagyok, gyerekek és felnőttek is megtalálják a számukra élményt jelentő szórakozást.”

 

Így hátrált ki a történetből a BB

Az év elején még hatályos volt az az együttműködési megállapodás, miszerint január végéig kellett volna nyilatkoznia a BB Balatonboglári Borgazdaság Zrt.-nek, hogy miként támogatja idén a borfesztivált. Mivel ez nem történt meg, a fesztivál megrendezése is veszélybe került – fogalmaz a város közleménye.

A BB május végén tudatta a saját közleményében , különösebb indoklás nélkül, hogy „szomorú hírt kell közölnie”, miszerint „sajnálatos módon” idén nem tud részt venni a fesztivál szervezésében, és nem lesz annak főtámogatója sem.

A város erre a mai közleményében reagált, amiben beszámolt arról, hogy „Balatonboglár Város Önkormányzata minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a több mint 40 éves hagyományos együttműködés folytatódjon a szüreti fesztivál biztonságos megrendezéséért. A felmerült nehézségek ellenére a város önkormányzata és a szüreti fesztivál szervezői törekednek arra, hogy egy minden eddiginél színvonalasabb, sikeresebb rendezvény valósuljon meg.”