Baleseti mérleg: felborult autók, ütközések, súlyos sérültek (fotók)

Sok volt a közlekedési baleset az elmúlt 24 órában Somogyban. A rendőrök 6 személyi sérüléssel járó, valamint 9 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Marcali külterületén, a 68-as számú főútvonalon július 21-én kora reggel egy tehergépkocsi és egy személyautó ütközött össze. A baleset következtében egy személy megsérült, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek. A város belterületén, a Ziehl-Abegg utcában kora délután egy segédmotoros csúszott meg és elesett, az elsődleges orvosi vizsgálat szerint 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Balatonszemes térségében, az M7-es autópálya 133. kilométerszelvényében – Nagykanizsa irányába közlekedve- ugyancsak július 21-én, a délelőtt folyamán egy gépkocsi a pályatesteket elválasztó szalagkorlátnak ütközött, majd a belső sávban felborult. A baleset következtében négyen sérültek meg, akiket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek.

Zamárdiban, a Mikes Kelemen utca és a Dessewffy utca kereszteződésében személyautó és teherképkocsi ütközött össze délelőtt, melynek vezetője – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

Balatonlelle belterületén, a Rákóczi úton délután egy tehergépkocsi ütközött neki az előtte forgalmi okból megálló személyautónak. A baleset során – az elsődleges orvosi vélemény alapján – egy személy szenvedett 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést.

Balatonvilágos térségében, az M7-es autópálya 88. kilométerszelvényében kora este Nagykanizsa irányába közlekedve ütközött neki egy személyautó az előtte forgalmi okból lassító gépkocsinak. A baleset következtében ketten szenvedtek 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést.

A megye területén az elmúlt 24 órában további 9 anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt.

(FOTÓK: police.hu)